Létrehozva: 2018.01.05.

Váratlan fordulat, új hírek a nemrég műtött Benkő Lászlóról

Sokat javult az állapota a november 14-én életmentõ mûtéten átesett zenésznek.

Az operáció, mely során a májáról eltávolították a rosszindulatú elváltozásokat, jól sikerült. Bár a legendás Omega együttes billentyűsét hetekig mellékhatások kínozták, most már legyengült szervezete is erősödik.

Újra viccelődik, elmúltak a depressziós gondolatai, és már csak rémálomnak tartja a tavaly júniustól-november közepéig tartó időszakot Benkő László.

Pedig amikor tavaly júniusban közölték vele, hogy a máján négy nagyobb daganat van, akkor minden volt, csak optimista nem. Akkor csak abban reménykedett, hogy megéri az Omega december végi nagykoncertjét. De mostanra, mintha teljesen kicserélték volna.

„Már kétszer voltam kontrollon az orvosomnál, és egyre jobbak az eredményeim" – mondta a %RIPOST%-nak Benkő László. "Pedig én halogattam volna a műtétet, most meg már hálás vagyok azért, hogy az orvosom rábeszélt…"

Hogy miket mondott még állapotáról, hangulatáról Benkő László, azt elolvashatod a %RIPOST% napilap pénteki számában. Keresd az újságárusoknál!

origo.hu

Műteni kell, úgy megverték a híres dartsjátékost

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 10.: izgalmas találkozása lesz a Halaknak, a Skorpió nyerhet valamit

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Balesetet szenvedett Kőgazdag Csabi, durván összetört 85 milliós Ferrari

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Lemaradt a melltartó: minden szempár az 53 éves tévésztárra tapadt

HŰHA

Megható vallomást tett Keanu Reeves: „Szeretnék újra együtt dolgozni veled, mielőtt végleg lehunynánk a szemünket”

HŰHA

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda házaspár

HŰHA

Volt kitől örökölnie a szépséget: itt a fotó Kulcsár Edináról és édesanyjáról