Létrehozva: 2015.11.23.

Apa lett a magyar X-Faktor sztárja! Fellépés közben kapta a hírt

Oláh Gergõ épp Miskolcon lépett fel egy roma musicalben, amikor hirtelen megtudta, hogy feleségénél megindult a szülés. Hétfõn hajnalra aztán világra is jött a legkisebb Oláh-bébi, egy egészséges kisfiú, akinek nevét eddig még nem árulták el a boldog szülõk.

Ennél boldogabb már nem is lehetne Oláh Gergő, akinek felesége hétfőn hajnalban egészséges fiúgyermeknek adott életet.

Az X-Faktor egykori győztese épp Miskolcon lépett fel egy roma musical főszereplőjeként, amikor megcsörrent a telefonja. Gergő ekkor tudta meg, hogy mindenórás felesége, Niki vajúdni kezdett.

Az énekes azonnal a fővárosba száguldott, hogy kedvese mellett lehessen, akitől már két közös gyereke is van.

Az örömhírt egyelőre csak a Blikk írta meg, maga Gergő még nem jelentette be, hogy megérkezett a több mint 3 kilós és 55 centis, egészséges kisfia.

Gergő kisfiával tovább bővült a novemberi sztárbébik sora, 19-én ugyanis Tatár Csilla is világra hozta első kisfiát.

 

Itt az időőőőő Nézzétek milyen Vidám az én szuperhősöm...Ahogy le jöttem a színpadról Miskolcon azonnal jött a telefon...

Szerző: Oláh Gergő Hivatalos Oldala2015. november 22.

 

origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Megható lépésre szánta el magát Károly király, ezt nem láttuk jönni

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

hirtv.hu

Láncreakció – Célkeresztben az atomerőművek + videó

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!