Létrehozva: 2018.08.03.

20 forinttal drágább lesz a sör!

Szeptembertõl 10-15 százalékkal kerül majd többe a sör, mert a nagy szárazság miatt egész Európában rosszabb lett az idei árpatermés.

Szerző Ripost

A sör négy összetevője közül az egyik legfontosabb a malátázott árpa. Az árpatermés azonban az idén nagyon rossz lett. Ami azt jelenti, hogy a sörfőzdéknek jóval több malátát kell felhasználniuk, hogy jó minőségű sört tudjanak előállítani. Több alapanyag pedig több pénzbe kerül, ráadásul itthon az árpát euróban kell kifizetni, az olcsóbb forint pedig tovább drágítja az előállítást.

Gyenge Zsolt a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke szerint az is ront a helyzeten, hogy egész Európában üveghiány van, ezt az elnök az egyre nagyobb sörfogyasztásnak tudja be.

Egyre nagyobb a kereslet a sörök iránt, és egyre több a sörfőzde is, ezért kevesebb az üveg, ami még tovább drágíthatja az előállítást.

Természetesen az üveg hiánya azokat nem érinti, akik hordóba, vagy dobozba palackoznak sört

- mondta lapunknak az elnök.

"Az idei árpa termés nagy szárazság miatt valóban rosszabb minőségű lett. Így aztán több árpát kell a sörfőzőknek megvásárolniuk. Azt, hogy a sörfőzdék milyen mértékben növelnek az áraikon nem tudom megmondani, mert az teljesen egyéni" - állította az elnök.

Információik szerint ez akár 10-15 százalékos is lehet a kisebb sörfőzdéknél, a nagyobb cégek üvegenként 10 forintos áremelésre készülnek. Ami a szakemberek szerint nem fogja a sörfogyasztók kedvét szegni. Magyarországon egyébként évente 63 liter sör fogy el fejenként, ha az ország összes lakóját nézzük, ez a szám nem kevés, de éppen csak a fele annak amit a csehek megisznak.

A sör ára az elmúlt 10 évben alig nőtt Magyarországon és továbbra nagyon népszerű ital, főleg nyáron fogyasztják sokan, ezért sem tartanak a főzdék attól, hogy nem fogják megvenni a termékekeiket az áremelés után. A félliteres dobozos sörök átlagára most 200-280 forint körül vannak, így várhatóan 220-310 forintra emelkedik majd.

 

Az év elején már volt egy áremelés

Január végén, február elején mind a három nagy külföldi tulajdonú magyarországi sörgyártó emelte az árait. A kereskedők szerint 4-5 százalékos volt az áremelés, ami a legolcsóbb söröknél 10 forintot jelentett, de a prémium sörök árai többször 10 forinttal is nőttek.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban