tóth gabi
Egy nyilvánosságra került belsõ levélben elismerte, hogy a Jobbik szövetkezett Gyurcsányékkal és az LMP-vel. Ahogy fogalmaz,"készül a Jobbik összeborulása a balliberálisokkal". És ez még csak a kezdet.
Eljuttatták a Figyelőhöz azt a levelet, amelyet Volner János, a Jobbik alelnöke írt a párt választókerületi elnökeinek és szervezőinek. Volner a levélben keményen bírálja a párt irányát és jelenlegi vezetését.
Ezt írja: „a Jobbikban most zajló folyamatoknak az égvilágon semmi közük nincs az általam is támogatott néppártosodáshoz, ahogyan a nemrég elfogadott kiáltványhoz sem. A Jobbik elnöke és elnökhelyettese minden eddiginél erősebb szövetséget kíván kötni az önmagát alapító nyilatkozata szerint liberális, balközép pártként meghatározó, aktuálisan az önfelszámolás útján haladó LMP-vel.
Ezzel a szövetséggel immár nyíltan felvállalva létrejönne a Jobbik balliberális oldallal történő összeborulása. És ez még csak a kezdet."
Volner János a pártvezetés szemére veti azt is, hogy Soros szervezeteivel és a DK-val szövetkeznek, annak ellenére, hogy pontosan ismerik Soros és Gyurcsány valódi arcát.
„Nemrég még mi, nemzetiek és radikálisok voltunk azok, akik megismertették az ország népével a szabadkőműves spekuláns, Soros György kártékony tevékenységét. Ma pedig már ott tartunk, hogy a Soros-féle CEU rektorhelyettese Gyöngyösi Mártonnal közösen szervez brüsszeli konferenciát és nyit meg újabb kapukat ott, ahol nemzeti értékrendű pártként még kopogtatnunk sem lenne szabad."
Később Volner bevallja, hogy pártja a háttérben már szövetkezett Gyurcsányékkal is.
"Emlékezzetek csak: nemrég még Gyurcsány és a pártja ellen küzdöttünk, ma viszont már a DK jelöltjét segítjük választási győzelemhez a fővárosban. Pedig az ördöggel akkor sem köthetünk szövetséget, ha előnyöket ígér!"
Ezután Volner rátér pártja jelenlegi állapotára is. Mint írja, katasztrofális állapotban van a Jobbik, a tagság jelentős része otthagyta. Sneider és Gyöngyösi szemére veti, hogy elüldözték a pártból Dúró Dórát, és szinte mindenkit, aki a vitatott tisztaságú tisztújításon Toroczkaiékat támogatta. Volner megemlíti, hogy folyamatosan nyírják azokat, többek közt őt is, akik nem hajlandóak elfogadni az új irányt a baloldallal történő teljes összeborulás felé.
Úgy fogalmaz:
„Eközben a Jobbikon belül gátlástalan eszközökkel folyik a kiszorítósdi, engem például többen is folyamatosan, a legaljasabb eszközökkel nyírnak, amiért nem vagyok hajlandó elfogadni a nemzeti politizálás feladását és ellenzem a baloldallal történő összeborulást. Bocsánat, de én nem kurvának álltam!"
Volner a pártban kialakult tarthatatlan helyzet miatt, mivel a jelenlegi elnökségnek senki nem adott felhatalmazást a liberális-balközép pártokkal történő összeborulásra, kezdeményezi a Jobbik tisztújító kongresszusának összehívását, és az elnökség azonnali feloszlatását. A Figyelő úgy tudja, ezt a tegnap tartott elnökségi ülésen be is jelentette, ami ezután botrányba fulladt.
Kedves Barátaim!
Soha nem fordultam még levéllel a választókerületi elnökeinkhez és szervezőinkhez, de most kénytelen vagyok ezt tenni: be kell kapcsolnom a vészcsengőt pártunk jelenlegi iránya és állapota miatt. Már az elején ki kell jelentenem: én egy nemzeti értékrendet valló, a balliberális erőket elutasító párthoz csatlakoztam, és ilyen pártnak szeretném a Jobbikot megőrizni.
Szögezzük le: a Jobbikban most zajló folyamatoknak az égvilágon semmi közük nincs az általam is támogatott néppártosodáshoz, ahogyan a nemrég elfogadott kiáltványhoz sem. A Jobbik elnöke és elnökhelyettese minden eddiginél erősebb szövetséget kíván kötni az önmagát alapító nyilatkozata szerint liberális, balközép pártként meghatározó, aktuálisan az önfelszámolás útján haladó LMP-vel. Ezzel a szövetséggel immár nyíltan felvállalva létrejönne a Jobbik balliberális oldallal történő összeborulása. És ez még csak a kezdet, az elnökségi üléseinken ennél sokkal vadabb ötletek is felmerültek már... Számomra ez teljességgel elfogadhatatlan! Mi lesz így a nemzeti értékrendünkkel, az eredeti céljainkkal?
Meg kell állnunk, és önvizsgálatot kell tartanunk. Nemrég még mi, nemzetiek és radikálisok voltunk azok, akik megismertették az ország népével a szabadkőműves spekuláns, Soros György kártékony tevékenységét. Ma pedig már ott tartunk, hogy a Soros-féle CEU rektorhelyettese Gyöngyösi Mártonnal közösen szervez brüsszeli konferenciát és nyit meg újabb kapukat ott, ahol nemzeti értékrendű pártként még kopogtatnunk sem lenne szabad. Igaz, hogy túltolja a Fidesz a sorosozást, de attól még Soros és a hozzá hasonló gazemberek a magyarság ellenségei maradnak. Emlékezzetek csak: nemrég még Gyurcsány és a pártja ellen küzdöttünk, ma viszont már a DK jelöltjét segítjük választási győzelemhez a fővárosban. Pedig az ördöggel akkor sem köthetünk szövetséget, ha előnyöket ígér!
A Jobbik - jelentős részben a fent említettek miatt - katasztrofális állapotban van. A tagságunk jelentős része kilépett, a nemrég még fehér abrosz mellett fogadott, "szeretve tisztelt" polgármestereink fele sok önkormányzati képviselőnkkel együtt itthagyott minket (azóta persze ők is árulóknak lettek nyilvánítva), a Jobbik augusztusi családi napja pedig gyakorlatilag kongott az ürességtől. Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton a vitatott tisztaságú tisztújítást követően nem tanúsítottak bölcsességet, és nem keresték a szavazatok közel felét megszerző oldallal történő megegyezés lehetőségét. Ehelyett gyakorlatilag kiirtottak, elüldöztek a Jobbikból legnépszerűbb női politikusunkkal, Dúró Dórával kezdve rengeteg értékes embert, akikről kiderült, hogy a tisztújításon nem őket támogatták. A több száz fizetett alkalmazottunk közül már csak egy-két olyan ember akad (még!), akik a tisztújításon nem rájuk szavaztak.
A parlamenti frakciónk hitehagyott, csakúgy, mint a vezetőink: Vona Gábor és Gyöngyösi Márton is arról beszéltek egy-egy interjúban, hogy teljesen reménytelennek látják a Fidesz leváltását. A jelenlegi, karakterét vesztett politikánkkal már csak biodíszlet leszünk a Fidesz rendszerében, nem csodálkozhatunk tehát, hogy a tehetetlen és ordítóan kormányképtelen ellenzék miatt megerősödött az ellenzékváltó hangulat. Eközben a Jobbikon belül gátlástalan eszközökkel folyik a kiszorítósdi, engem például többen is folyamatosan, a legaljasabb eszközökkel nyírnak, amiért nem vagyok hajlandó elfogadni a nemzeti politizálás feladását és ellenzem a baloldallal történő összeborulást. Bocsánat, de én nem kurvának álltam! A Nemzet ügyeiben nincs és nem is lehet alku!
Mivel a jelenlegi elnökségnek senki nem adott felhatalmazást a liberális-balközép pártokkal történő összeborulásra, a Jobbik alapszabályából adódó lehetőséggel élve kezdeményeztem az elnökség feloszlatását és egy tisztújító kongresszus összehívását. Ha az elnökségünk erre nem lesz hajlandó, élni fogok az alapszabály nyújtotta lehetőségekkel és a Jobbik legnagyobb szavazatszámmal megválasztott alelnökeként viselt felelősségem tudatában magam kezdem megszervezni a tisztújító kongresszust. Nem is tehetek mást: sem a Jobbik lelkének elvételéhez, sem a szebb jövő feladásához nem járulhatok hozzá.
Töretlen hűséggel a Nemzetem iránt:
Volner János