RETRO RÁDIÓ

A 444 szerint Gyurcsány részegen tárgyalt a pártok együttműködéséről

A 444 szerint Gyurcsány részegen tárgyalt a pártok együttműködéséről
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 03. 19. 07:39

A DK elnöke részeg volt tegnap, amikor az LMP-vel és az MSZP-vel tárgyalt az ellenzéki pártok együttmûködésérõl. Ezt tanúsították LMP-s politikusok, felelõsségük teljes tudatában.

Mindhárom párt elnöke meglehetősen zavarosan fogalmazott a találkozó után, leginkább idegesség sugárzott mindannyiukból,  fogalmazott a 444 a tárgyalásokról szóló tudósításában.

Vágó Gábor, az LMP elnökségi tagja szó szerint úgy fogalmazott a lapnak, hogy a vendéglátójuk szemmel láthatóan részeg volt!

A tárgyalást ugyanis a DK székházában, Gyurcsány Ferenc irodájában tartották.

Az LMP-s politikus később még meg is erősítette állítását és további részleteket árult el.

„Ha én mondjuk részeg vagyok, és meghívok barátokat otthonra beszélgetni, az a minimum, hogy őket is megkínálom viszkivel.”

A 444 riporterének kérdésére, miszerint hogyan érti Vágó a részegséget Gyurcsány esetében, a politikus azt mondta:

azt mind fizikailag, mind a szó átvitt értelmében komolyan kell venni.

Ezen túl az ellenzéki pártok közötti politikai együttműködés kérdésében lényegében semmi nem történt. Az LMP-s Vágó Gábor még hozzátette:

"Gyurcsány pogácsája közepesen száraz volt..."

A 444 videója itt nézhető meg. A felvételen jól látszik a dülöngélő, vizet kérő Gyurcsány.

Gyurcsányék ezt követően perrel, sőt valamiféle feljelentéssel fenyegették meg az LMP elnökségi tagját.

Aki Facebook oldalán sokat sejtetően csak ennyit válaszolt...

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.