Létrehozva: 2018.02.08.

Ez az igazság az ELIOS-ügyben- Tiszta vizet a pohárba

Nyilvánvalóan célt tévesztett az a vizsgálat amelyet az úgynevezett OLAF-Elios ügyben sürget az ellenzék. Mélyen hallgatnak arról, hogy lényegében Simicska Lajos tevékenységét kellene górcsõ alá venni.

 

Egykori népszabadságos újságírók irányítják azt a kampányt, amely végső soron Orbán Viktort és családját akarná lejáratni.

A szándékosan hazug cikkek, amelyek elsőként a 24.hu-n jelentek meg  célt tévesztettek: az idézett OLAF jelentés a 2009 és 2014 közötti időszakot vizsgálja, de ekkor a cég fő tulajdonosa Simicska Lajos KÖZGÉP-je volt, nem a miniszterelnök későbbi veje Tiborcz István.

 A publikált cikkek lényege hazugság. Minden írás abból indult ki, hogy Tiborcz Istvánnak érdekeltsége volt az Eliosban. Ez igaz,  de nem a vizsgált időszakban, hanem jóval korábban és mindössze 8 hónapig.

Ezt a "jól értesült, minden részletre kínosan ügyelő" oknyomozó újságírók elfelejtik megemlíteni.

 

Tiborcz István még 2009-ben alapított egy céget – 50-50%-os tulajdonban- Erdei Bálinttal. A későbbiek során ebből a cégből jött létre az Elios. 

  8 hónap elteltével azonban Tiborcz István kiszállt a cégből és 2009-től  2014 áprilisáig már nem ő, hanem a Simicska érdekeltségű Közgép gyakorolta a többségi tulajdonosi jogokat. Az OLAF által vizsgált időszakban tehát Tiborcz István nem volt tulajdonosa az Eliosnak.

Mindenki, aki ellenkező állítást fogalmaz meg, hazudik. Ebben az ügyben az OLAF-nak és az ellenzéki sajtónak a Simicska Lajos tulajdonában álló Közgépet kellene kérdőre vonnia.

A lejáratónak szánt cikkek ezt azonban elhallgatják, csak az számít, hogy összefüggésbe hozhassák Tiborcz István nevét az OLAF vizsgálatokkal.

Ráadásul a jelentés olyan ügyet vizsgál, amit egyszer már megvizsgáltak és jogerősen lezártak. Tiborcz István jogi képviselője közölte, ügyfele áll bármiféle megismételt vizsgálat elébe.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

vg.hu

Gyorsforgalmi átadás-dömping: kedden újabb autóutat adnak át Magyarországon

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

travelo.hu

Hatalmas méretű lyukak tátonganak az Antarktisz jegében

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában

POLITIK

Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

POLITIK

Akár minden második szavazatot a Fidesz kaphat a választáson

POLITIK

Akik a NATO-t háborúba vinnék, világháborút kockáztatnak

POLITIK

Nagy az esélye, hogy az USA belekeveredik az ukrán háborúba

POLITIK

Ma iktatják be Vlagyimir Putyint a Kremlben