Létrehozva: 2016.10.22.

Az ellenzék árulónak nyilvánította a Portikkal szövetkező Juhász Pétert!

Miután az ellenzék döntõ része kiközösítette, Juhász Péter Portik Tamás embereihez fordult. A bûnözõ testõre a fütyülõs tüntetés fõ szervezõje. Még a sípokat is Portik pénzébõl vették...

Ellenzéki oldalon egyértelműen árulóként beszélnek a Kossuth térre, október 23-ra fütyülős-hordát szervező Juhász Péterről, aki  a tüntetés körüli teendőket a börtönben ülő maffiózó Portik Tamás bizalmi embereire bízta. A  %RIPOST% információi szerint a balhéhoz szükséges sípokat is Portik pénzforrásaiból vásárolták.

A minden más ellenzéki pártot kizáró Együtt alelnök sokak szerint nagy kárt okoz, hiszen

a csőcselék, a politikai alvilág felheccelésével akarja megzavarni a nemzeti ünnepet.

Sötét alakokkal szövetkezik

Juhászék fütyülős balhéja csak lejáratja és megosztja az ellenzéket írják többek között a Nyugati fény nevű, a Demokratikus Koalícióhoz köthető blogportálon.

Juhász Péter alvilági kapcsolatait is felemlegetik,

tényként állítva, hogy

a hőzöngő utcai ellenzéki színtér legsötétebb figuráival szövetkezik.

 

Alvilági kapcsolatok

 Juhász végképp elvetette a sulykot azzal, hogy az október 23-i állami ünnepségek füttyös megzavarását Portik szabadlábon lévő embereivel, alvilági alakokkal közösen kezdte szervezni.

Az ellenzéki Nyugati Fény így fogalmaz:

"Leleplező cikkek tucatjai szólnak Juhász alvilági kapcsolatairól, a gazdasági bűnügyeiről, illetve arról, hogy minden ellenzéki pártnak felajánlotta már a szolgálatait, de mindenhonnan kikosarazták. Azóta utcai balhékban utazik, de olyan színvonalon, hogy azzal csak a kormánynak tesz szívességet. Még velük is hajlandó közösködni Juhász, csak hogy szétverje az ellenzéket."

Mint ismeretes Juhász a Tuareg becenevet viselő politikai hazardőrrel is szövetkezett, aki évek óta Portik Tamás első számú testőrével együtt szervez politikai balhékat, legutóbb hónapok át a Kossuth téren sátorozva szemetelte tele a teret.

Tuareg jobbkeze Sarkadi József Portik Tamás kiemelt, bizalmi testőreként dolgozott hosszú éveken át. Az alvilágban stratégiai fontosságú Citadella- diszkó parkolóját  is ő felügyelte, és  rendszeresen személyesen ellenőrizte, nem tettek-e bombát Portik autójába. Vagyis személy szerint csak benne bízott meg a híres maffiózó.

Õ most a fütyülős ellentüntetés fő szervezője Juhász Péter oldalán és az összekötő kapocs a börtönből politizáló Portik és a vele együttműködő Juhász között...

Ordibáló banda, fütyülős balhé

Október 23-ra tervezett akciójukról  az említett írásban így vélekedik az ellenzék józanabb része:

"Egy sípoló, ordibáló banda a tévéképernyőkön nettó csőcselék benyomását fogja kelteni. Ujjal lehet majd mutogatni, hogy lám, ez a baloldal...

Vegyük észre: az Együtt-Külön fütyülős balhéja semmi másról, csak Juhászék pecsenyéjéről szól. Kényszeredett kísérlet, hogy egy válságban lévő pártocska lehasítson magának pár ezer szavazót az ellenzéki tömbből. Mindezért cserébe az sem nagy ár nekik, hogy közben lejáratják a teljes ellenzéket." - írják a Nyugati Fény nevű ellenzéki blogportálon.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: Kiderült mikor lép be a háborúba a NATO

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap

POLITIK

Semjén Zsolt. Nem adunk ki menekülteket Ukrajnának

POLITIK

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet

POLITIK

Megérkezett Európába a kínai elnök

POLITIK

Figyelmeztető lövések a kárpátaljai Nagyszőlősön

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek