Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.09.13.

Gazdag vállalkozó fizette ki Juhász Péter luxusnyaralását!

Újabb beismerõ vallomás: A 15 évre ítélt bûnözõvel való kapcsolattartás után az Együtt politikusa elismerte azt is, hogy alig néhány napja a milliárdosok kedvenc törzshelyén, Nizzában nyaralt. Kiderült az is, hogy kinek a pénzén.

A beismerő vallomás után nyomban elindult a találgatás, vajon miből futotta a méregdrága nyaralásra, olyan luxuskörülményekre melyeket az átlagember soha nem engedhet meg magának.

Szóba került az is, hogy ez a luxusnyaralás is a Portik Tamáshoz fűződő kapcsolat "eredménye" lehet, vagy hogy a más célra gyűjtött adományokat fordíthatja Juhász ilyesfajta célra.

A méregdrága utazás azért is keltett nagy felháborodást, mert Juhász állítása szerint folytonos pénzgondokkal küszködik, nem egyszer mutogatta már kamerák előtt a bankszámla-számát, azt hangsúlyozva, hogy puszta megélhetését is csak barátai segítségével képes fedezni.

Személye, a "csóró politikus" ezért keltett megütközést a Nizza-Budapest repülőjáraton, melyet szinte kivétel nélkül Magyarország leggazdagabb emberei használnak egyfajta ingajáratként a hazai valóság és a francia luxus között. Meghökkent utastársai hívták fel a figyelmet erre az ellentmondásra...

Juhász Péter is érezte, hogy a kialakult helyzet, a Portik-botrányt  követően szinte azonnal kiderült luxusút alaposan megtépázhatja politikai hírnevét, ezért gyors megoldást keresett.

Facebook oldalára kiposztolta Magyarország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb emberének a Graphisoft-alapító Bojár Gábornak a levelét, melyben az üzletember felvállalja, hogy ő finanszírozta Juhász nizzai álomutazását.

A %RIPOST% Juhász Péter baráti köréből származó értesülése szerint Bojár Gábor régóta, összességében több millió forinttal támogatja Juhász Péter működését, azon alapítványon keresztül, amely többek között  autót biztosít Juhász számára. Ezt a kocsit magáncélokra is felhasználja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú

POLITIK

Az oroszok új rakétája 18 ezer kilométerre elér

POLITIK

Kijev kirobbanthatja a III. világháborút

POLITIK

Karácsony-káosz, ezt kapták öt év alatt a budapestiek