Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.06.30.

Volner János pisisztorival jönne ki a slamasztikából: Állítja, nem volt szex!

Teljes a zûrzavar a Jobbik háza táján. A frakcióvezetõ bozótbotrányából szakértõk segítségével keresik a kiutat. 24 óra gondolkodás után úgy döntöttek, hogy Volner János kizárólag pisilni vitte a bozótba a hölgyet, aki ezután a bokrok között még egy cigarettát is elszívott. És ez nem vicc!

Volner János első meglepetésében  bevallotta, hogy a péceli bokrok között a nyilvánosság elől mindeddig gondosan eltitkolt szeretője társaságában látható.  De aztán 24 óra múltán úgy érezte, pontosítania kell!

A %RIPOST% információi szerint az ügyben válságstábot tartottak a Jobbik elnökségében. Külön erre felkért médiatanácsadókra hallgatva úgy döntöttek, mindenekelőtt a "bokorszex" szituációt kell megcáfolni.

 

"A velem hosszabb ideje magánéleti kapcsolatban levő hölgynek pisilnie kellett, utána pedig (micsoda szenzáció!) elszívott egy cigarettát is."

Hogy mire jó ez a figyelemelterelés nem tudni. Minimum gyerekesnek, de sokkal inkább mulatságosnak mondanánk a Jobbik politikusának magyarázkodását. A lényegről, hogy a nyilvánosságot mindeddig megtévesztette, és boldog, nejéhez hű családapának hazudta magát, persze egy szót sem szólt.

Vajon miért gondolja, hogy jobban hisznek majd neki attól, hogy "pisilni", s nem másért vitte a nyilvánosság előtt gondosan eltitkolt barátnőjét a péceli bokrok közé...

Ráadásul a Jobbik-frakció egyik alkalmazottjáról van szó, aki együtt dolgozik a Parlamentben Volner feleségével. A helyzet megalázó mivoltát talán nem kell fejtegetnünk...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú

POLITIK

Az oroszok új rakétája 18 ezer kilométerre elér

POLITIK

Kijev kirobbanthatja a III. világháborút

POLITIK

Karácsony-káosz, ezt kapták öt év alatt a budapestiek