Megszökött a fóti gyermekvárosból 7 egyiptomi gyerek. Körözik őket!
Embercsempészek is hoznak Fótra migránsgyerekeket. Akik közül sok aztán megszökik. A napokban is hét egyiptomi gyereknek veszett nyoma!
Gyakori eset, hogy hazájukban megfenyegetett családok embercsempészeken keresztül menekítik biztonságos helyre gyermekeiket, de hogy mindez mennyibe kerül nekik, azt legtöbbször nem mondják el, vagy nem tudják a Fótra kerülők. Nehezen, csak hosszabb idő után nyílnak meg a gyerekek - derült ki a az emberi erőforrások minisztere Balog Zoltán fóti látogatásán.
Sokan alig pár napot töltenek Fóton, s többen "szó nélkül" továbbindulnak, a létszám szinte napszakonként változik.
A miniszter látogatáskor 70 gyerek lakott náluk, nagyobb számban afgánok, szírek és pakisztániak; szeptember 23-án nyolc egyiptomi kiskorú is érkezett, de közülük heten a hétvégén ismeretlen helyre távoztak.
Az igazgató tapasztalatai szerint általában azok maradnak szívesebben, akik saját hazájukban már tanultak, és erre itt is igényt tartanak, illetve tudják, hogy biztonságban, jó kezekben vannak.
Az érkezés utáni hónaptól a 14. évüket betöltőknek havi 5130 forint zsebpénzt adnak - tette hozzá -, a pénz egy részét az engedélyhez kötött csoportos kimenőn költik el. Hogy ezen felül kinél mennyi pénz van, azt nehéz kideríteni, mint ahogy nincs egyértelmű szabály arról sem, hogy az esetleges nagyobb összegekből mennyit vehet át megőrzésre a gyermekközpont.
Fót lakosai közül páran "enyhe ellenállást jeleztek" a gyerekek jelenléte miatt,
de a város többnyire befogadó, mint ahogy - a kisebb konfliktusoktól eltekintve - a különböző országokból érkezett gyerekek sem bántják egymást. Itt még a síita-szunnita ellentét sem érzékelhető, bár arra ügyelnek, hogy az egy-egy népcsoporthoz tartozók egy szobába kerüljenek