Elfogyott az ágy, a matrac, túl sok migráns érkezett Münchenbe
Már a müncheni olimpiai csarnokot is megnyitották, a sátrak és matracok már elfogytak. Mindenkit elképeszt a migránsáradat...
Sátrakat állítanak fel és az olimpiai csarnokban rendeznek be szükségszállást a menekültek számára Münchenben, miután tegnap már egyetlen egy nap alatt több mint 13 ezren érkeztek a városba.
Szombat éjjel müncheni illetékesek - a városba irányuló menekülthullám egy héttel ezelőtti kezdete óta először - azt közölték: nem biztos, hogy minden érkező azonnali elhelyezését meg tudják oldani.
Önkéntesek beszámolói szerint néhányan a müncheni főpályaudvaron a földön, hálózsákban töltötték az éjszakát, mások a buszpályaudvaron éjszakáztak.
"Bízunk benne, hogy legalább a legszükségesebb dolgokkal el tudunk látni mindenkit: takarókkal, vízzel, élelemmel"
- mondta Marina Lessing, az önkéntesek koordinátora.
Önkéntesek és tűzoltók sátrak felállításához kezdtek hozzá szombat éjjel. Az olimpiai csarnokban a hadsereg közreműködésével megkezdték az előkészületeket szükségszálláshely kialakítására. Miután tábori ágyakból így is túl kevés áll rendelkezésre, a közösségi médián keresztül intéztek felhívást a lakossághoz, hogy adományozzanak matracokat és takarókat.