Létrehozva: 2021.06.06.

Íme az ital, ami egykor gyógyszernek számított, ma koktélba öntjük

A borókabogyót már a rómaiak is alkohollal keverve, gyógyszerként fogyasztották. A belőle készült ital, a gin ma már leginkább koktélok alapanyaga, pedig többféle gyógyhatása is van.

Szerző Horváth Gabi

A borókabogyót fehérborral keverve már a római orvosok is ajánlották hasfájásra. A mai német és holland vidékeken az 1600-as évek környékén kezdték készíteni az erjesztett gabonából és malátából készült, borókabogyóval párolt szeszes italt, a jenevert, amely ma is a hollandok egyik kedvenc italának számít. Később az ital átkerült Angliába, és ott is rendkívül népszerűvé vált. Olyannyira, hogy az 1700-as években egy átlagos londoni hetente akár két litert is megivott belőle. A gin tonikkal és citrusokkal keverve ekkoriban malária elleni gyógyszer volt, orvosi javaslatra fogyasztották. Valójában a tonikban levő kinin volt a betegség ellenszere, ennek keserűségét fedték el a ginnel és a többi ízesítővel. De a katonák is gint fogyasztottak a csata előtti idegesség és a félelem leküzdésére. A legjobb ginek ma is angol gyárakból kerülnek ki. II. Erzsébetről is köztudott, hogy kedveli a ginnel készült koktélokat, és nemrég egy saját ginmárkát is a piacra dobott.

A borókabogyó, amelyből a gin készül, valóságos szuperétel
Fotó: Pixabay.com

Kétféle gin létezik

Az italnak alapvetően két fő fajtája létezik. A desztillált gin készítése során a szeszbe borókabogyót és fűszereket áztatnak, majd újra lepárolják, végül ízesítik. A kevert gin készítésekor a semleges szeszt ízesítik aromákkal és kivonatokkal. A koktélokhoz általában a London Dry Gint használják, amely egy kevésbé aromás, édesítetlen desztillált gin. Ez az alapanyaga a James Bond filmekből ismert, „rázva, nem keverve” készített Martini koktélnak is, vermuttal és olívabogyóval. A Plymouth Gin fűszeresebb típus, általában magában fogyasztják.

Alapvetően kétféle típusú gin létezik
Fotó: Pixabay.com

Nem csak bódít, gyógyít is

Kevesen tudják, hogy a gin nemcsak koktélok alapanyagának kiváló, de gyógyhatással is bír – ez persze nem jelenti azt, hogy mértéktelenül kellene fogyasztani, de kis mennyiségben jó hatással lehet a szervezetre. A borókabogyót szuperételként tartják számon, amely flavonoid-tartalmának köszönhetően javítja a vérkeringést, és segít megelőzni a szívbetegségeket. C-vitamin tartalma is magas, így az immunrendszer működését és a bőr szépségét is támogatja. Természetesen csak a mértékletesség betartása mellett, hiszen az alkohol egyébként, különösen komolyabb mennyiségben fogyasztva, mind az immunrendszer, mind pedig a bőr számára ártalmas.

A híres martini koktél is ginből készül
Fotó: Pixabay.com

A borókabogyóban található olajok enyhítik a köhögést, így a gin megfázás esetén is házi orvosság lehet – már csak azért is, mert gyulladáscsökkentő hatással is bír. Javítja az emésztést és az ételek lebontását, sok nő pedig menstruációs fájdalmak enyhítésénél is esküszik erre az italra.

Szerző Horváth Gabi

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

travelo.hu

Most már biztosan nem ússzák meg az elkövetők, akik kivágták a leghíresebb angol fát

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Lehull a lepel! Ezért működnek a mai napig anyáink gyógyító praktikái

MEDICINA

2 egyszerű arcápolási trükk, amitől sokkal gyorsabban eltűnnek a ráncaid

MEDICINA

Ez történik a testeddel, ha nem iszol elegendő vizet

MEDICINA

Nagyon élénk álmaid vannak mostanában? A szakértő megválaszolta, hogy miért

MEDICINA

Fantasztikus gyógyereje van a pitypang virágának, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

4+1 ok, amiért a fokhagyma a legjobb barátod