Létrehozva: 2024.05.07.

Retteg egész Szeged: ismét fosófantom csapott le a városra

Három évvel ezelőtt egy mankós fosórém tartotta rettegésben a passzázssort. Most újra felbukkant egy hasonszőrű alak: ő egy belvárosi épület lépcsőházát csinálta össze.

Ismét retteghetnek a szegediek, ugyanis újra lecsapott a városra egy, már régen nem látott és egyáltalán nem kívánatos vendég, a fosórém. Korábban több portál is beszámolt ugyanis arról, hogy Szegedet egy rejtélyes alak tartja terror alatt: egy ismeretlen kulafantom rendre összepiszkította a belvárosi passzázssort és annak üzleteit. Nem kímélt semmit és nem kegyelmezett egyik helynek sem: kirakatokat és az üzletek bejáratát is összecsinálta. 

A szegedi Széchenyi tér a város látogatott és frektventált területén található – ezt a helyet választotta ki magának a fosófantom is   Fotó: Google Maps

Hamarosan kiderült, hogy egy mankós hajléktalan áll a gyomorforgató események mögött, akit hamarosan el is kaptak. Ekkor arra is fény derült, hogy az 57 éves férfi nem akkor kezdte az ipart, mi több, már rutinosnak számított a "szakterületén": korábban többször is előállították már köztisztasági szabálysértés miatt. A lefülelése után viszont Szeged fellélegezhetett, a város évekig nyugalomban élt – egészen mostanáig. Ugyanis a Szeged 365 jelezte: a mankós fantom egy lelkes utánzója tűnt fel a településen. 

A hírek szerint az újabb rém a Széchenyi tér egyik önkormányzati lépcsőházában tette tiszteletét, méghozzá hasonlóan gyomorforgató módon, mint volt "kollégája": a ház falát rondította össze. 

A helyiek persze rögtön kombinálni kezdtek, sokan felvetették, hogy mi van, ha esetleg a korábbi rém tért vissza kipihenten, megújult erővel. 

Majdnem pontosan három évvel a régi kakifantom után jött ez az új, az is május körül garázdálkodott a passzázssoron

– állapította meg egy helyi asszony nevetve. Egy másik férfi azonban azt mondta, hogy ez korántsem egyedi eset: többször is látott már itt-ott összepiszkított falfelületeket a városban. Az egyik kommentelő azt írta, hogy ő maga is több alkalommal találkozott a fantom végtermékével:

Csongrádi sugárúton is megszentelt már egy falat, a Dóm téren pedig rendszeressé vált, hogy kortárs vérhas-festményekkel díszítenek fel oszlopokat… nem igazán értem a koncepciót

– írta. Mit tehetnénk hozzá? Mi sem!

 

origo.hu

Bejelentették: a francia katonák elindultak a háborúba

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

vg.hu

Magyarország kedvenc milliárdosa: így lesz vége az egészségügynek

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

vg.hu

Orbán Viktor rövid és egyértelmű választ adott Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban

ripost.hu

Ellepték a kerted a csigák? Így inthetsz búcsút nekik nyomban

mindmegette.hu

Végre eljött a mi időnk! Elismerték, hogy a magyar konyha egyik népszerű alapanyaga igazi szuperzöldség!

ripost.hu

Újabb riasztást kapott az ország: nem lesz köszönet abban, ami felénk tart

ripost.hu

Betegséggel küzdött, elhunyt a világbajnok magyar kézilabdázó

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

ripost.hu

Ez a szörnyeteg 400 utódot hoz világra, szereti a sört és tönkreteszi a kertedet - így léphetsz fel ellene

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter a kötelező sorkatonaságot támogató Weberrel akar szövetségre lépni

INSIDER

Európa ilyet még nem látott, százezreket várnak szombaton a belvárosba

INSIDER

Böjte atya: Egyesek háborúra készülnek, mi a békére

INSIDER

Még jó, hogy fel kell tüntetni! Egyetlen boltban 29 összement termék!

INSIDER

Magyar Péter anyósának bűnlajstroma

INSIDER

Újabb világbajnoki címet szerzett magának a 8 éves magyar táncos

INSIDER

Újabb riasztást kapott az ország: nem lesz köszönet abban, ami felénk tart

INSIDER

„A teste sokkal közelebb van, mint azt bárki gondolná” – léleklátó keresi a verőcei hajóbaleset utolsó áldozatát