Létrehozva: 2023.11.06.

Van otthon műanyagflakonod? Így használd a tojáshoz

Szétválasztani a tojás sárgáját és fehérjét nem is olyan egyszerű művelet, mint elsőre hangzik; de ezzel a trükkel pillanatok alatt meg tudod csinálni!

Aki sütött már piskótát, az tudja, hogy a legkényesebb művelet a tojás fehérjét és a sárgáját szétválasztani. A hagyományos módszerrel gyakran megesik, hogy kerül a sárgájából a fehérjébe, és ekkor már nem lehet habbá felverni, kezdheted elölről az egészet, és az elrontott tojás sorsáról is gondolkodni kell. A palackos módszerrel azonban semmi miatt nem kell aggódnod!

Sucking,Out,The,Egg,Yolk,With,A,Plastic,Bottle.
Egyszerű és nagyszerű ez a palack-trükk! (Fotó: Levent Konuk/Shutterstock)

Egyszerűen csak törd fel a tojásokat egy nagyobb tálba, majd vegyél elő egy üres, tisztára mosott műanyag palackot. Helyezd a palack száját a tojássárgára, majd nyomd meg a két oldalát; így a benne keletkező vákuum felszippantja a tojás sárgáját, és már teheted is át egy másik tálba.

Így sokkal könnyebb lesz a dolgod a konyhában; a palackot azonban érdemes utána kidobni, és legközelebb másikat használni, hiszen még a legalaposabb mosással sem biztos, hogy meg tudod szabadítani a kórokozóktól.

 

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FITTFAZÉK

Túrókenyér az új őrület, fogyókúrához nincs jobb recept

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!