RETRO RÁDIÓ

„Életükben először láttak karácsonyfát" - a legendás Papp Lászlóról mesélt Csötönyi Sándor

HWK
Szerző
HWK
Létrehozva2024. 12. 25. 08:30

Igazán elégedett ember Csötönyi Sándor, elvégre a németországi Chemnitz városából első házasságából született leánya, Ivett és három és unokája is eljön a karácsonyi ünnepekre. A 75 éves egykori ökölvívó felidézte a Ripostnak egy közös karácsonyát, amit Papp Lászlóval töltött.

Amikor azt kérdeztük a magyar ökölvívó szövetség örökös tiszteletbeli elnökétől, Csötönyi Sándortól, mi a kedvenc édessége, a női szeszély nevű süteményt nevezte meg, amelynek tetején az édes hab a fő ékesség.

Csötönyi Sándor
Csötönyi Sándor Fotó: Földi Imre

- Annak idején a nagymamám úgy készítette el, ahogy azóta senki - emlékezett Csötönyi, aki különösen a dunaszentgyörgyi gyermekkora karácsonyaira emlékezik vissza szívesen. Megesett, hogy a református rokonságukból harmincan ünnepelték a kisded eljövetelét.

A karácsonyi ünnepi asztalunkon volt minden, amit szem-száj kíván. A halkészítmények mellett birkapörkölt, töltött káposzta és ki tudja, mi más. Manapság, amikor Csepelen összegyűlik a família, a lányaim és öt unokám, továbbá két dédunokám a feleségem, Magdika szakácstudományának étkeit élvezzük.

Csötönyi Sándor anno Papp Lászlóval is karácsonyozott

Amikor még aktívan bokszolt - utánpótlás korú magyar bajnoki címet szerzett a ringben -, a válogatott keret edzőjeként, a kerettagokkal karácsony előtt és után, a Szabadság-hegyen edzőtáboroztak.

- Emlékszem, volt olyan bunyós, aki akkor látott életében először feldíszített karácsonyfát, és élvezte az ottani kiváló kosztot. A háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Papp László mellett is volt szerencsém dolgozni. A két ünnep közötti beszélgetéseink során feldolgoztuk a profiktól nyert információkat. Rájöttünk, ők miért bírták végig a tíz meneteket: nem ütöttek minden „lyukra”, hanem gazdaságosan bántak az erejükkel. Hát, ezt is a karácsonynak köszönhettük feledhetetlen Laci bátyámmal - mesélte Csötönyi.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.