tóth gabi
A Galatasaray visszatalált a győzelem útjára, és megszerezte a három pontot az Alanyaspor ellen a török labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójában. Sallai Roland újfent csereként lépett pályára, a hajrában pedig komoly káoszt okozott.
A Galatasaray a Fenerbahce elleni győzelem után háromgólos előnyt szórakozott el a Kasimpasa ellen a török labdarúgó-bajnokságban, majd az Európa-ligában ért el 2-2-es döntetlent a papíron leggyengébb, lett RFS ellen. Múlt vasárnap aztán sikerült feledtetni a gyengébb eredményeket, az együttes 1-0-ra legyőzte az Alanyasport. Sallai Roland hamar felépült a sérüléséből és csereként a 65. percben lépett pályára.
Sallai a 109-szeres belga válogatott Dries Mertenst váltotta, a magyar szélső pedig kis híján főszereplővé lépett elő a 87. percben, és csaknem káosz tört ki miatta: egy letámadást követően a tizenhatoson belül kapta meg a labdát, a sikeres csele után pedig buktatták. Elsőre úgy tűnt, a játékvezető 11-est ítélt, mert a büntetőpontra mutatott, de végül kiderült, csak kirúgást ítélt - szúrta ki az Origo. A Galatasaray tábora természetesen elégedetlen volt az ítélettel, és a visszajátszásokból szintén úgy tűnt, valóban volt kontakt Sallai és a védője között.
Nyolc fordulót követően a Galata 22 pontot gyűjtve magabiztosan vezeti a török bajnokságot a 18 pontos Samsunspor előtt. A liga a soron következő válogatott összecsapások miatt a héten szünetel, Sallai klubszinten legközelebb október 19-én, az Antalyaspor ellen bizonyíthat. Klubváltása óta eddig három alkalommal lépett pályára a sztárcsapatban, kétszer csereként, egyszer pedig kezdőként szavazott neki bizalmat Okan Buruk vezetőedző.
Sallai vitatott esete 6:35-től látható: