Létrehozva: 2022.08.23.
Módosítva: 2022.08.23.

Kimaradt a magyar válogatottból a világ egyik legjobb játékosa

Nyolc év után hagyta el csapatát, ráadásul 2009 óta először nem szerepel a magyar női vízilabda válogatottban Keszthelyi Nagy Rita. A világ egyik, ha nem a legjobb játékosa Barcelonába szerződött, és nem játszik a szombaton kezdődő Európa-bajnokságon.

A vízilabda kedvelői felkapták a fejüket amikor a női válogatott szövetségi kapitánya, Bíró Attila kihirdette a szombaton kezdődő Európa-bajnokságra készülő keretét. A világbajnoki ezüstérmes együttesből ugyanis kimaradt a csapatkapitány, a magyar vízipólózás „nagyasszonya”, minden idők egyik legjobb hazai és nemzetközi klasszisa, Keszthelyi Rita.

Nyilván nagyon furcsa érzés lesz a televízión követni a lányok meccseit

 – kezdte Rita, aki több mint 300 alkalommal vetette vízbe magát a magyar válogatott úszódresszében. "Izgulni fogok a lányokért, mondani fogom a magamét a tévé előtt, ahogyan azt a vízben, a meccsek alatt is megtettem. Bízom benne, hogy nélkülem is ott lesznek a végjátszás környékén."

Keszthelyi Rita elmondta, a mostani – egyeseknek talán meglepő - kimaradását megbeszélték a kapitánnyal,  Bíró Attilával.

Keszthelyi Rita
Fotó: Domotor Csaba

Közösen döntöttünk arról, hogy most pihenni fogok

 – fogalmazott Rita. "Ami pedig az átigazolásomat illeti, szükségem volt a környezetváltoztatásra, hogy új impulzusok érjenek. Harmincéves vagyok, és szeretném, ha számítanának még rám a párizsi olimpián is. Bizonyítani szeretném a spanyol csapatomnak, a CN Matarónak, hogy hogy jó üzletet csinált velem, meg akarom hálálni a bizalmukat. Egyébként több válogatott játékos mellé csatlakozom, nem ismeretlenek a társaim. Az edzőt is régebbről ismerem, célunk, hogy bajnokok legyünk, a kupában is aranyra vágyunk, tehát le kell győznünk a Sabadell gárdáját."

Rita búcsúzóul még elárulta, a válogatott első mérkőzéseit még itthonról követi, de sajnos az elődöntőre nem utazhat el Splitbe hogy a helyszínen drukkoljon a lányoknak, mert szeptember másodikán Spanyolországba szólítja a kötelesség

A lányok biztosan érzik majd, hogy velük vagyok. Most ugyan nem leszek ott a medencében, de legközelebb már - ha a kapitány is úgy gondolja - jövök, és újra együtt hajtunk a sikerért.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

life.hu

Megszólalt II.Erzsébet bizalmasa: így viselkedett a királynő a színfalak mögött

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát