
Ülést tartott arról a Nemzetközi Úszószövetség (FINA), hogy kizárja-e az oroszokat és a fehéroroszokat a budapesti vizes világbajnokságról.
A magyar főváros 2017-ben már tartott vb-t, idén pedig ismét erre készül, június 18. és július 3. között két héten keresztül lehet több helyszínen is élőben szurkolni.

Azonban a háborús helyzet itt is megkavarhatja a lapokat, ugyanis több ország már jelezte, nem hajlandó elindulni, amennyiben megjelennek az orosz és a fehérorosz sportolók. A Dán Úszószövetség elnöke, Pia Johansen bojkottal fenyegetőzött:
Sportolóink nem indulhatnak olyan világkupán, ahol orosz vagy fehérorosz sportolók vesznek részt, még akkor sem, ha azt semleges színekben teszik.
Ezen felül elmondta, Finnországgal, Norvégiával és Svédországgal együtt egy közös nyilatkozat kitételén gondolkodnak.
Korábban Lengyelország, Németország és Svájc is hasonló véleményt fogalmazott meg, így nehéz helyzetbe került a FINA.
Kérésük meghallgatásra került, a nemzetkzi szövetség úgy döntött, hogy az oroszu és fehérorosz sportolókat kizárják a vébéről. Az oroszok válaszul jelezték, nem indulnak idén viadalokon és lemondtak a decemberi, rövidpályás vb rendezéséről is.







