
A rakétatámadás ellenére folytatódik a Forma-1-es Szaúdi Nagydíj.
A Szaúd-arábiai Nagydíj pénteki első szabadedzése alatt az Iránhoz köthető jemeni húti terroristák rakétatámadást intéztek az Aramco olajvállalat a pályától mindössze 8 kilométerre található egyik tárolója ellen.
A történteket követően szombat hajnalig tanácskoztak az érdekeltek, és úgy döntöttek, a rakétatámadás ellenére az eredeti terveknek megfelelően folytatódik a Szaúdi Nagydíj programja. Eközben a versenyzők több mint négy órán át tartó vitája során a bojkott lehetősége is fennállt.
„A Formula–1 és az FIA a csapatokkal és a versenyzőkkel folytatott megbeszélések után megerősíti, hogy az eredeti terveknek megfelelően folytatódik a Szaúdi Nagydíj programja. A pénteken dzsiddai incidens után átfogó egyeztetések folytak valamennyi résztvevő között, és a szaúdi kormány, valamint biztonsági szervek teljes körű és részletes biztosítékot adtak arra, hogy az esemény biztonságos. Valamennyi résztvevő megállapodott, hogy folytatódik közöttünk a nyílt párbeszéd az esemény alatt, illetve a jövőben is.”
Szombaton itteni idő szerint 15 órakor kezdődik a harmadik szabadedzés, majd 18 órától az időmérőt rendezik. A futam vasárnap 19 órától rajtol.







