RETRO RÁDIÓ

Lecsapott a rendőrség, tiltott dologra bukkantak a sztársportoló lakásában

Lecsapott a rendőrség, tiltott dologra bukkantak a sztársportoló lakásában
SK
Szerző
SK
Létrehozva2020. 08. 16. 19:40

A két éve visszavonult klasszis kálváriája egy igazoltatással indult.

Kokaint találtak a rendőrök Petter Northug kétszeres olimpiai bajnok norvég sífutó otthonában – számolt be róla az MTI. A 2018 decemberében visszavonult 34 éves sportoló csütörtökön hazafelé tartott a Trysilben lévő nyári síiskolából, amikor az Oslo és Trondheim közötti autópályán igazoltatták, mert luxusautójával 168 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, holott 110 km/h a megengedett legnagyobb sebesség.

A rendőrség azt gyanította, hogy a sofőr kábítószer hatása alatt állt vezetés közben, ezért vérmintákat vettek tőle, később pedig házkutatást tartottak az otthonában, ahol kokaint találtak, amit lefoglaltak.

Fotó: AFP

Northug elismerte a történteket, és a közösségi oldalán kért bocsánatot.

„Nagy hibát követtem el. Kétségbe vagyok esve, és tartok tőle, mit hoz a jövő. Hihetetlenül sajnálom mindazokat, akiknek ismét csalódást okoztam. Tudom, hogy ebből büntetőügy lesz, de vállalom a felelősséget azért, amit tettem” – írta.

A 13-szoros világbajnok norvég sífutó a 2010-es vancouveri téli olimpián megnyerte az 50 kilométeres klasszikus számot, és csapat sprintben is győzött. Ugyanott a 4x10 kilométeres váltóban ezüst-, az egyéni sprintben bronzérmes lett.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.