RETRO RÁDIÓ

Villámcsapás érte a magyar focistákat zuhanyzás közben

Villámcsapás érte a magyar focistákat zuhanyzás közben
vav
Szerző
vav
Létrehozva2020. 06. 16. 17:40

Négyből három játékos kórházba került kivizsgálásra az időjárás miatt félbeszakadt edzőmeccs után.

Közvetett villámcsapás miatt szállítottak el a mentők három focistát Győrságról vasárnap délután – értesült a Kisalföld. A sportolókat az öltözőben, zuhanyzás közben érte az áramütés. Balogh Zoltán, Bejczi Tamás győrsági, valamint Horváth Tibor vámosszabadi játékosok alapos kivizsgálások után mehettek haza.

Balogh Zoltán, a Győrság KSE játékos-edzője a lapnak elmondta: a mennydörgés és villámlás miatt félbeszakították az edzőmeccsüket, majd négyen tusolni kezdtek.

„Azt sem tudtuk hirtelen, mi történt, áramütéshez hasonlót éreztem, zsibbadt a bokám, a többiek is, akik a víz alatt álltak, arra panaszkodtak, mintha megrázta volna őket az áram”

- idézte Baloghot a Kisalföld.

A három kórházba vitt focistát alapos kivizsgálás után még vasárnap este hazaengedték.

„Nekem is a lábam zsibbadt el, a tusoló alatt voltam, amikor becsapott a villám. Sokáig azt sem lehetett tudni, pontosan hol ért véget a villám útja, kiderült, hogy egy körülbelül száz méterre lévő villanyoszlopba csapott bele hatalmas robajjal, ez okozott a környéken több háztartásban is problémát”

- nyilatkozta Horváth Tibor.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.