RETRO RÁDIÓ

Babos Timi tiszta vizet öntött a pohárba a jövőjével kapcsolatban

Babos Timi tiszta vizet öntött a pohárba a jövőjével kapcsolatban
HBK
Szerző
HBK
Létrehozva2019. 04. 25. 18:20

A magyar teniszezõ már tudatosan készül a civil életre, de 5-6 évig még játszana. Nem esett pánikba a rossz szériája miatt.

Babos Tímea elismerte, komoly hullámvölgybe került, de leszögezte, hogy nem veszítette el a hitét, és az év végére ismét megcélozza az 50-60. helyet a világranglistán. A soproni teniszező azt is elmondta, meddig szeretne még játszani.

Babos ebben az évben nem nyert sok meccset egyéniben, a világranglistán emiatt ki is csúszott az első 100-ból. A 25 éves sportoló szerint mentális problémák állnak a hullámzó teljesítménye mögött, de állítja, hogy talpra fog állni ebből a helyzetből.

„Megvisel nyilván ez az időszak, de a hitem nem hagyott el. Kemény munkával értem el ide és ebből a gödörből is azzal fogok kikerülni. Szerencsére sokan állnak mellettem, a csapatom, a családom, a barátaim, a párom, támogatóim és persze a szurkolóim, ezért nagyon hálás vagyok”mondta Babos az m4sport-hu-nak.

„Szeretném, ha egyéniben ismét a top 50-60-ban jegyeznének, mielőbb szeretnék visszakapaszkodni a hullámvölgy után. Májusban a Roland Garros előtt kisebb tornákon fogok indulni, hogy minél több meccset játszhassak, júniusban a füves pályás versenyeken fogok részt venni. Párosban továbbra is a Grand Slameken való kiváló szereplés a célunk Kikivel (Kristina Mladenovic – a szerk.), a Garrost természetesen nagyon várjuk, hiszen neki hazai pálya lesz” – folytatta a kétszeres világbajnok játékos, aki a jövőjéről is beszélt.

„Nem tervezem a korai visszavonulást, szerintem 5-6- jó év még van bennem, de már elkezdtem tudatosan készülni a tenisz utáni életre. Folyamatosan képzem magam, nyelveket tanulok, illetve érdekel a lakberendezés, így újabban ilyen témájú könyveket bújok. Az Instagramomat is igyekszem úgy kezelni, hogy ne csak a sportoló Timit, hanem Timit, a fiatal nőt is lássák az emberek, ugyanis én, mint minden más ember, több vagyok, mint a munkám. Természetesen a tenisz a szenvedélyem, a prioritás, de szeretném, ha az életem ennél többről szólna, ugyanis több lábon kell, hogy álljon az ember a sikeres élet érdekében.”

A teljes interjút ide kattintva lehet elolvasni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.