Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.10.21.

Dárdai ellen fordultak, hazahozza a Hertha szenvedése?

Mély válságban a csapata, már a leváltását követelik Berlinben. Befolyásolja a mélyrepülés a hazai kapitánykérdést?

Edzői pályafutása legmélyebb gödrébe zuhant Dárdai Pál. Már a Hertha-szurkolók egy része is a magyar tréner ellen fordult.

A magyar futballrajongók többsége megváltóként várná vissza a válogatott élére, miközben Dárdai óriási bajba került a német klubcsapatánál. Habár korábban elzárkózott a szövetségi kapitányi poszttól, lehet, hogy mégis lesz ideje a munkára?

A Hertha csütörtöki, ukrajnai veresége után (2-1 a Zorja Luhanszknak), egyetlen ponttal utolsó az Európa-liga J csoportjában. Egy hónapja nyeretlen, és öt vereség mellett csak egyet nyert meg az utóbbi tíz meccséből, így a német bajnokságban is a kiesőzóna felé zuhan. Az előző szezonok 7., majd 6. helyezettje csak két pontra van az osztályozót jelentő 16. helytől.

Olyan körhintába kerültünk, amiből nagyon nehéz kiszállni. Ha utolsó vagy, megérdemled. Fel kell tennünk a kérdést, hogy érettek vagyunk-e Európára

– utalt Dárdai a Kicker szerint kimerülten és kiábrándultan arra, hogy a bajok gyökerét a kettős terhelésben látja.

Egy biztos: a berlini szurkolók az internetes fórumokban és a Hertha Facebook-oldalán is egyre hevesebben támadják a magyar edzőt. A szemére vetik, hogy mintha már nem hallgatnának rá a játékosai, és ő is belefáradt, kiégett és tanácstalan. Igyekszik rendre a fél csapatot pihentetni az eddig megszokottnál több meccs és utazás közepette, de ez a rotáció sem működik.

A drukkerek már attól tartanak, hogy a vasárnapi, freiburgi bajnoki után a kiesés elkerülése is nehéz feladat lesz, a szerdai Német Kupa-meccsen pedig ellenük nyeri meg idei első tétmérkőzését a pofozógép Köln is.

A kritikusok szerint Dárdai védekező taktikája arra alkalmas volt, hogy gyengébb játékosállománnyal meglepetést okozzon a Bundesligában – idén azonban, erősebb kerettel képtelen látványosabb és eredményes támadójátékot játszatni. Nem csak az eredménytelenséget, de a kilátástalan játékot is az ő számlájára írják.

Berlin marad az otthona

Inog a Hertha kispadja Dárdai alatt, így újra felerősödhet azoknak a hangja, akik visszavárnák őt a szövetségi kapitányi posztra. Csakhogy még akkor sem valószínű, hogy igent mond, ha netán elveszti a vezetőedzői munkáját a Bundesligában.

Dárdait a családja – mindhárom fia a Herthában nevelkedik – és az otthona továbbra is Berlinhez köti. Többször hangsúlyozta, hogy ez esetben (a szerződése értelmében is) visszatérne a klub utánpótlásához.

Elegük van belőle

Ilyen és ehhez hasonló kritikák özönlenek Dárdai felé a Hertha szurkolói részéről:

„Ami edzőváltásért kiált, hogy körülbelül az 50. meccsen nagy semmi a támadójáték.”

„Néhány meccs óta már se elképzelés, se fegyelem. Dárdainak ennyi volt.”

„Végre erős a keretünk, de amit játszunk, egy nagy sz*r.”

„Dárdai azt hiszi, mindent jól csinál, s játékosokra hárítja a felelősséget. Már nem is hallgatnak rá.”

„A játékoskeret minősége már a mezőny első harmadába tartozik, de az edzői stábé nem. Talán Dárdai egyszerűen nem tud mást, csak a védekezést.”

„Úgy játszunk, mint egy negyedosztályú csapat.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

„Hagyd abba!” – megint kötekednek Liverpoolban Szoboszlaival