
A magyar válogatott Dzsudzsák Balázs szabadrúgásgóljával egyenlített Horvátország ellen Budapesten. Az 1-1-es döntetlen remek eredménynek számít a sztárcsapat ellen.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs a meccs után úgy vélte, nagyon jó gárda ellen álltak helyt.
"Ez persze nem azt jelenti, hogy ez az 1-1 győzelemmel ér fel, helyén kell tudnunk kezelni, s levonni a tanulságokat, hogy mi volt a rossz az első félidőben, és a másodikban mi volt az a váltás, amitől a csapat ennyire meg tudott újulni."
Hozzátette, számukra minden mérkőzés nagyon komoly felmérő, és jó érzéssel tölti el, hogy egy előrébb jegyzett csapattal partiban tudtak lenni.
Úgy gondolom, hogy az Eb-csoportunkban lesznek gyengébb ellenfelek, mint ez a mai horvát volt.
Dzsudzsák arra kérte a média képviselőit és a szurkolókat, hogy minden játékost ugyanúgy értékeljenek a csapatban.
Szeretnem megvédeni Szalai Ádámot, ő is azok közé tartozott, akik mindent megtettek, csúszott, mászott.
Megértem, hogy valakit szeretnek, valakit pedig nem, de a válogatott mezben mindenki kiteszi a lelkét. Segítsük őt is, mint mindenki mást."
Dzsudzsák felidézte a gólját is, az elrúgás pillanatáról beszélt.
„Õszintén megmondom, fogalmam sincs, hogy beleért-e a kapus, de éreztem, hogy bemegy. Nagyon örülök, hogy sikerült egy hasonló gólt lőnöm, mint a románok ellen.”







