15°C
25°C

Zakariás névnapja

RETRO RÁDIÓ

Kiszivárgott! Itt az első kép a Samsung S8-ról!

KAM
Szerző
KAM
Létrehozva2017. 01. 06. 19:12
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Megdöbbentõ újításokkal érkezik.

A Galaxy Note csúfos kudarca után a Samsung állítólag mindent egy lapra tesz fel a Galaxy S8-cal, ugyanis nem kizárt, az újabb fiaskó alaposan megtépázná a vállalat renoméját.

Nem is csoda, hogy a dél-koreai vállalat az eddigieknél is nagyobb titokban készíti a tavasszal megjelenő készüléket.

A Samsungnál azonban ismét hiba csúszhatott a számításba: a Slashleaks nevű szakmai fórumon felbukkant egy fotó a Samsung Galaxy S8-ról!

Ha valóban a cég új üdvöskéje ez, biztosan fejek fognak hullani, már csak azért is, mert első ránézésre is számos újdonság szemet szúr a mobil kapcsán.

A készülék teljes egészében hajlított. Ami ennél is bizarrabb, hogy az alsó pereme is keskeny, így el is tűnt róla a "Home-gomb", és az Android-os mobiloknál megszokott másik két gomb is. 

Így viszont az ujjlenyomat-olvasónak is új helyet kellett keresni. Ha pedig muszáj lenne, arra fogadnánk, hogy az S8 lesz az első készülék, amelynek a kijelzőjén működik majd az ujjlenyomat olvasás.

De április 18-án minden kiderül.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.