tóth gabi
Kalmár Ildikó először fehérjediétával fogyott le, viszont tavaly, egészségügyi okok miatt, áttért a teljes értékű növényi étrendre. Sok odafigyelést és pluszmunkát igényel kezdetben ez az életmód, de azt mondja, hogy megéri, hiszen amellett, hogy könnyedén mentek le róla a kilók, a szervezetének is jót tesz vele…
Kerüli a feldolgozott élelmiszereket, nem használ olajat nem eszik húst, tejterméket, pékárut. Viszont mindennap fogyaszt gyümölcsöt, és mindenféle zöldséget, nyersen és feldolgozva is. Legalábbis ez a cél, de bevallja, hogy engedékeny magával, és például, ha a párjának paprikás krumplit készít, nála is lecsúszik egy-egy karika kolbász.
Ahogy a nőknél a legtöbbször lenni szokott, Ildikó is arról számol be, hogy akkor is elégedetlen volt az alakjával, amikor valójában csinos volt. Legalábbis utólag annak látja magát visszanézve a korábbi, felnőttkori képeit. A valódi pluszkilókkal csak néhány éve kellett szembenéznie.
– Már a Covid előtt éreztem, hogy szép lassan rakódnak rám a kilók – meséli. – Nem tudom, hogy a változókornak szerepe volt-e benne, de az biztos, hogy voltak előnytelen szokásaim, például a tévé előtti, esti nassolás. Az első fogyókúrás próbálkozásomban az unokatestvérem inspirált. Talált egy testépítő lányt az interneten, aki egy szigorú fehérjediétát ajánlott. Mivel azt láttam, hogy gyönyörűen beindult nála így a fogyás, én is belevágtam. Sosem voltam nagy húsevő, ehhez képest ebben a diétában kétóránként fogyasztani kellett hét deka fehérjét sok zöldséggel. Nagyon komplex volt az egész, hiszen szigorúan meg volt határozva, hogy mit, mivel és mikor lehetett enni. Két hónap alatt lement 6-7 kg, amivel tökéletesen meg voltam elégedve.
Amikor berobbant a Covid, Ildikó életvitele megváltozott. Némettanárként dolgozik, az összes munkáltatója áttért az élő órák helyett az online platformokra.
– Reggel nyolckor letelepedtem a gép elé és este tízkor álltam fel – magyarázza. – Rengeteget ültem, keveset mozogtam, így szépen visszahíztam. Ahogy közeledett a 60. szülinapom, tavaly májusban visszatértem a fehérjediétához. Számomra is hihetetlen volt, hogy működik, és ennyi evés mellett fogytam, viszont a gyakori étkezés és sok hús miatt nagyon nehéz volt tartani. Lement öt kiló egy hónap alatt, viszont a nyári táborokban ismét kikerekedtem. Ezzel párhuzamosan kiderült, hogy komolyabb egészségügyi problémám van. Az orvosi kezelés mellett, tavaly nyáron természetgyógyász segítségét kértem. Ő javasolta nekem a nutritáriánus étrendet a betegség gyógyítására. Ekkor találtam meg Zsuzsi csoportját, beleástam magam az étrendbe és azóta ott ragadtam. Körülbelül 85 százalékban tartottam az előírásokat, hét hónap alatt tíz kilót fogytam. Bár, ekkor már nem csupán fogyókúráról szólt a történet, hanem inkább az egészségemről.
Ildikónak viszonylag könnyű volt a teljes értékű növényi étrend elsajátítása, hiszen tejtermékeket évek óta nem fogyasztott.
– Amikor átálltam az új rendszerre, a párom megkérdezte, hogy akkor ezentúl nem készítek neki húst? – meséli. – Természetesen neki ugyanúgy főzök mindent, mint eddig, illetve némi apró változtatást bevezettem, ami számára is elfogadható. Én nem fogyasztok cukrot, glutént, tojást, húst, tejterméket. Amikor ezzel szembesültem, én is ott álltam a nagy kérdőjellel a fejemben, hogy rendben, de akkor mit egyek?! Aztán szépen megtanultam, hogy mivel kell bevinni az elegendő fehérjét, miket kell fogyasztani ahhoz, hogy a test megkapjon minden tápanyagot. Az étrendem állandó része a bogyós és egyéb gyümölcs, lenmag, zöldlevelek, keresztesvirágúak, hüvelyesek, zöldségek. A leadott kilók, a jobb egészség mellett sok pozitív hatását észlelem ennek a fajta táplálkozásnak. Sokkal szebb és puhább a bőröm, megszűnt a kaja kóma, ami korábban elég gyakran jelentkezett, és tele vagyok energiával, bár ezzel sosem volt gondom.
Kreatívan főz
A nutritáriánus étrend egyik alapelve, hogy kerüljük a feldolgozott, bolti élelmiszereket. Épp ezért Ildikó beruházott néhány készülékre, például fermentálógépre, növényi tejtermékeket készítő gépre, hogy amit csak lehet, otthon készítsen el.
– Nincs kedvenc ételem, mert nem csinálom kétszer ugyanazt – meséli. – Nemrég voltunk egy tökkiállításon, ahol vettünk egy Hokkaido tököt. Egy részét megsütöttük, a felét megettük. A másik részéből készítettem tökös-mákos nudlit. Tegnap pedig pároltam gombát, főztem hozzá karfiolt meg zöldborsót, ebbe beletettem a maradék tököt és nyakon öntöttem fokhagymás növényi tejföllel, amit szintén én készítettem kesudió, rizs, fehérbab keverékéből. A párom gyakran kérdezi, hogy mit eszem, de ezeknek az ételeknek nincs nevük. A legtöbbet nem receptek alapján készítem, hanem a kreativitás szüli őket. Viszont mindegyik nagyon finom és tápláló. Elsőre nehéznek tűnik ez az életmód. A legfontosabb, amit megtanultam, hogy nem szabad stresszelni rajta. Mindig igyekezni kell az egészségesebb, jobb megoldások felé, de maximalistaként is el kell engedni, hogy minden nap tökéletesen betartsuk a szabályokat.