tóth gabi
A két herceg két év után beszélhet majd újra egymással, ha ez megtörténik.
Nemrég bombaként robbant a hír, miszerint a testvérháborúban álló Harry és Vilmos újra találkozhat egymással szeptemberben, New Yorkban. Erre azok után lesz lehetőség, hogy mindketten egyszerre lesznek majd a "nagy almában". A sussexi herceg egy klímaeseményen fog főként részt venni, de szóvivője közölte, hogy olyan jótékonysági eseményeken is részt vesz majd, mint a Diana-díj-átadó, amit édesanyja után neveztek el. Az éles szemű rajongók azonban kiszúrták: nem ő lesz az egyetlen királyi tag az esemény hetén (szept. 22-29) New Yorkban.
A walesi herceg ugyanis szeptember 24-én szintén a híres amerikai városba látogat majd, hogy részt vegyen egy másik díjátadón. Így tehát a királyi család követői testvéri találkozásban számítanak még akkor is, ha sokan furának tartják a véletlen egybeesést. Ezen pedig viccelődni is kezdett az internet népe:
Vilmos hercegnek távoltartási végzés kéne Harry ellen, hogy ne kövesse őt.
- írták X-en (korábbi Twitteren).
Harry pont akkor választott manhattani útjának időpontot, amikor Vilmos is tette azt.
- jelentette ki más is a Mirror cikke szerint.
Ezzel a spekulációval pedig Richard Fitzwilliams királyi író is egyetért. Úgy véli, Harry látogatása mögött biztos van valami motiváció. Mint fogalmazott:
A sussexiek soha nem csinálnak semmit véletlenül.
- közölte hozzátéve, hogy az is érdekes, hogy a herceg idén egyedül utazik az eseményre, ahol az Archewellt is népszerűsíteni akarja majd, miután tavaly októberben még feleségével, Meghannel együtt tette ezt.
Pontosan tisztában van vele, hogy így extra rivaldafényt kap és, azt is tudja, hogy így spekulálni kezdenek a testvérek találkozásáról.