Dobó Ági úgy érzi, nem illik a costa ricai társadalomba: "Rendesen rosszul érzem magam"

Dobó Ági az elmúlt két évben többször is beszélt arról, mennyivel lassabb és nyugodtabb életet élnek Costa Ricán, mint korábban Európában. Most azonban egy egészen őszinte vallomásban mesélt arról, hogy hiába költöztek egy teljesen más szemléletű országba, még mindig érzi magán a folyamatos rohanás és teljesítési kényszer hatását, ami miatt úgy érzi, hogy még mindig nem sikerült beilleszkednie a Costa Rica-i társadalomba.

Dobó Ági Costa Rica-i élete: Még mindig túl gyorsan élünk

Az egykori szépségkirálynő szerint sokszor még mindig mindent túl gyorsan akar csinálni, és nehezen tudja elengedni azt az érzést, hogy csak akkor értékes és hasznos, ha állandóan hatékony.

„Sokat beszéltem arról az elmúlt 2 évben, hogy mennyivel lassabb életet élünk itt, Costa Ricán, mint Európában éltünk. De igazából csak most jöttem rá, hogy még mindig túl gyorsan élünk. Gyorsan beszélek, gyorsan sétálok, gyorsan akarok összedobni valami vacsorát a családnak. Gyorsan akarom ágyba tenni és elaltatni a gyerekeimet, gyorsan edzek egyet, gyorsan eszem valamit, gyorsan kávézok egyet a férjemmel. Gyorsan kitakarítom a házat, és gyorsan megsétáltatom a kutyát. És, ha adj’ Isten valamit lassan merek vagy tudok csinálni, rendesen rosszul érzem magam, mert nem vagyok elég hatékony.”

Dobó Ági szerint a Costa Rica-i emberek teljesen más ritmusban élnek, ami olyasvalamire tanítja őt, amit Európában talán sosem tudott volna megtapasztalni.

„A Costa Rica-i emberek, ez a társadalmi működés rengeteget tanít az eszeveszett sok fejfájás okozásával az itteni lassúság miatt. Lehetetlenül lassan történnek a dolgok. Soha nem idegesek, stresszelnek, és csak mosolyognak a nem úgy, másképp, máskor, a tervezettnél sokkal később megvalósuló dolgokon. Szerintük teljesen rendben van, hogy a december 18-ra tervezett üzletnyitásunk még május 18-án sem valósult meg... ez itt ilyen.”

Dobó Ági családja furcsa helyzetekkel találkozik

A család a mindennapokban is gyakran találkozik olyan helyzetekkel, amelyek Európában elképzelhetetlenek lennének, a helyiek azonban teljes nyugalommal kezelik őket.

„Szó szerint nem is értik, hogy miért zavar, vagy háborít fel, vált ki rossz érzéséket, hogy hónapokon át nem kapunk bankkártya terminált, vagy épp engedélyt. Azt mondják: pura vida... Amúgy meg nyissunk meg bátran terminál és engedélyek nélkül, hiszen mindenki így csinálja! Majd megmondjuk, hogy csak készpénzzel lehet fizetni, ha pedig valaki ellenőrzést tart, jelezzük, hogy dolgozunk rajta... Oké!?”

Dobó Ágit különösen megérinti az, ahogyan a helyiek a nehézségekhez állnak.

„A vadonatúj gyönyörű autójukkal az árokba borulva csak vidáman várják a segítséget. Nincs stressz, ideg, düh. Hiszen az min változtatna? Hamarabb kihúzná a kocsit? Vagy olcsóbbá tenné a szervizt? Nem, de szörnyű érzéseket okoznánk a gondon túl magunknak is.”

Dobó Ági férje társaságában szeretne ráérősen kávézni

Az influenszer végül arról is őszintén írt, hogy mennyire mélyen beleivódott az életébe az állandó teljesítési kényszer, amin most tudatosan próbál változtatni.