
Ezzel kárpótolta gyerekeit Schobert Norbi, miután baltával verte szét a konzoljukat
A fitneszguru szinte felrobbantotta a netet, amikor kiderült, hogy néhány éve egy baltával verte szét a fiai játékkonzolját. Schobert Norbi most azonban bevallotta, hogy végül kárpótolta a fiúkat, az kiderült, hogy hogyan.
Rubint Réka és Schobert Norbi gyerekei amellett, hogy nagyon jó tanulók, rengeteget sportolnak és mondhatni igazi mintagyerekekké váltak. Ám mint kiderült, nem volt ez mindig így. Volt olyan időszak, amikor Norbika és Zalán annyit játszottak az Xbox konzoljukon, hogy még az édesapjukat is felidegesítették vele, nem is kicsit. A napokban ugyanis kiderült, hogy Norbi egyszer annyira dühös lett, hogy kivitte a konzolt az udvarra, és nekiesett egy baltával. A történet pedig azóta szinte futótűzként terjed a neten, de most végre az is kiderült, hogy hogyan kárpótolta a srácokat.

Schobert Norbi Bochkor Gábor reggeli műsorában, a Bochkorban mesélt arról az ominózus esetről, amikor tönkretette a gyerekek Xboxát, annyira feldühítették azzal, hogy a sport és a tanulás helyett csak a játékokkal foglalkoztak. A fiúk persze sírva hívták fel az édesanyjukat, Réka pedig olyan dühös lett a férjére, hogy még válással is fenyegetőzött. Végül persze elcsitultak a kedélyek, különösen, hogy miután a fitneszguru kárpótolta a fiait.
„Levittem az udvarra a játékot, a kamra elé ledobtam a földre, és baltával szétvertem a szemük láttára. A gyerekek persze sírva hívták az anyjukat, hogy apa megőrült, úgyhogy amikor Réka hazajött azt mondta, hogy egy állat vagyok és el fog tőlem válni. Erre én azt mondtam, hogy rendben van, de én sem bírom tovább azt, hogy a gyerekeink egy virtuális valóságban élnek, és délután kettőkor még le sem jöttek a szobából, csak fent ordítanak” – mesélte Norbi.
Másnap szépen elmentem a városba a legjobb e-bike boltba, mert akkor az e-bike még elég komolynak dolognak számított, úgyhogy vettem nekik kettőt. Elég költséges kiadás volt, mert ha ez az Xbox lehetett mondjuk pár százezer forint, a két e-bike pedig kétmillió forint. Odaadtam nekik, és mondtam, hogy menjenek az erdőbe, vagy a Duna-partra, menjenek el focizni, bandázni, sportolni, csak ne itthon ordítsanak egy virtuális világban
– folytatta.

Schobert Norbi fiai egyik napról a másikra megváltoztak
Bár ez egy igencsak szélsőséges gyereknevelési technikának tűnik, de úgy tűnik Schobert Norbi és Rubint Réka gyerekeinél ez nagyon bevált, ugyanis a srácok életét teljesen megváltoztatta.
„Akkor elkezdtek bringázni, és azóta is nagyon sokat kerékpároznak. Valahogy megváltoztak, bár lehet, hogy elkezdtek tőlem félni, nem tudom, de annyira működött, hogy reggelente már nem kocsival kellett levinni őket a suliba, hanem felültek az e-bike-ra és szépen lementek egyedül. Délutánonként is elkezdtek eljárni focizni, vízipólózni és utána szépen hazajöttek, úgyhogy egy nyár alatt mindketten megváltoztak. Ráadásul azóta mindkét fiú nagyon jó tanuló is” – árulta el a Schobert család feje.
Persze Réka pedig nem akart igazán elválni, mert nem ment el ügyvédhez vagy ilyesmi, csak nekem mondta a telefonba, hogy egy elmebeteg állat vagyok. De ebben igaza is volt, mert tényleg elgurult a gyógyszerem, és lehet, hogy tényleg nem volt jó döntés, de azóta sincs Xbox otthon. Bár ha lenne, valószínűleg megint szétverném
– tette még hozzá nevetve Norbi.






