
Pataky Attila különleges dalt írt Miskolcról
Az EDDA frontembere különösen kötődik a szülővárosához. Pataky Attila dala új értelmet nyert a DPK - Háborúellenes Gyűlésén.
Pataky Attila az év első Háborúellenes Gyűlésén óriási hangulatot csinált – és a helyszín nem véletlenül Miskolc volt. A rockikon szülővárosába tért vissza, ahol még inkább mindenki rá figyelt. A fellépés nemcsak zenei élmény volt, hanem egyben személyes visszatérés is: elmondhatjuk, hogy Pataky most talált igazán vissza gyökereihez, még akkor is, ha az egyik híres dalának a címe pont a következő: „Elhagyom a várost”. Nem hiába idézett a műsorvezető, Rákay Philip is az Edda-dalból:
Mindent itt hagyok, mit Miskolc adhatott Igen, holnap, holnap indulok

Pataky Attila EDDA dala Miskolcról szól
Pataky Attila Miskolc iránti kötődése annyira erős, hogy egykor nemcsak szóban, hanem zenében is kifejezte érzéseit: szülővárosáról még egy saját dalt is írt, „Elhagyom a várost” címmel. A szám születésének hátterében az áll, hogy bár a dal címe búcsút sugall, valójában Pataky Miskolc élményeit, emlékeit és a városhoz fűződő mély érzelmeit dolgozza fel. A dal tele van nosztalgiával, ugyanakkor újra felfedezett szeretettel, mintha a zenén keresztül ébredt volna rá: a város, ahol született, mindig is része maradt annak, aki ma. A rajongók számára így egy személyes történet, egy igazi szeretetnyilatkozat Miskolc iránt.
Óriási sikere volt Miskolcon
A miskolci Háborúellenes Gyűlés hangulata egyébként mindvégig fergeteges volt. A rajongók együtt énekelhették Patakyval a másik híres EDDA dalt, a Kört.A frontember összességében, nemcsak szórakoztatott, hanem üzenetet is hordozott: a béke és a közösség fontosságát: Áldás, békés, szép napot nekünk ma. A zenekart szállító mikrobusz oldalán egy éve az áll: Gyere velünk! Ez a mi hívószavunk. Tudjátok jól, hogy ártást és káoszt lehet teremteni ideig-óráig, de az életet nem lehet legyőzni soha. Soha, de soha” – köszöntötte a nézőket. A zene ereje ismét bizonyította, hogy képes összekötni az embereket, és figyelmet irányítani a világ fontos kérdéseire - írja a Bors.
És akkor íme, az emlegetett dal:
Háborúellenes gyűlés

- Íme Orbán Viktor nagy terve: 1 milliós átlagbér, 14. havi nyugdíj
- A Tisza és a DK a legnagyobb európai háborús uszítók pártjához tartoznak
- Bárdosi Sándor keményen beleállt Magyar Péterbe
- „Csak az maradhat ki a háborúból, aki ki akar maradni. Mi ki akarunk”







