
Máris válik Regán Lili - alig egy éve mondta ki a boldogító igent
A fiatal lemezlovas az Instagramon jelentette be a hírt. A rajongókat sokkolta Regán Lili válásának híre.
Regán Lili és férje közösen úgy döntöttek, hogy külön folytatják életüket – ezt tegnap a dj saját közösségi oldalán jelentette be. Tavaly júniusban kötött házasságot, és akkor még úgy tűnt, megtalálta a boldogságot párjával.

Fotó: Fotó: Origo
Regán Lili szomorú hírt jelentett be
A Rádió 1 népszerű fiatal lemezlovasa az Instagram-oldalán közölte követőivel, hogy a házassága véget ért. A bejelentés sokakat meglepett, hiszen a pár mindössze kicsivel több mint egy év házasság után döntöttek a különválás mellett. A közös fotók már nem elérhetőek, és a dj nem kívánt további nyilatkozatot adni a döntésről - szúrta ki a Bors.
Regán Lili így fogalmazott a mindkettejük számára nehezen meghozott döntésről:
Szeretném veletek megosztani, hogy a férjemmel úgy döntöttünk, hogy külön utakon folytatjuk tovább az életünket. Hálásak vagyunk az együtt töltött időért. Mindketten úgy érezzük, hogy ez a legjobb út számunkra
– írta Instagram-történetében a dj. Bár a pontos okok nem ismertek, Regán Lili szerint nincs köztük komolyabb vita. A dj hangsúlyozta, hogy a házasság lezárult, de a tisztelet és a jó viszony továbbra is megmarad:
Továbbra is megmarad közünk a tisztelet és a jó viszony. Erről a témáról nem szeretnénk többet nyilatkozni vagy beszélni. Kérlek titeket, hogy ezt tartsátok tiszteletben.
Regán Lili és volt párja még tavaly júniusban mondta ki a boldogító igent. S bár úgy tűnt a két szerelmes közti kapcsolat sosem fog véget érni, a tegnapi bejelentés sokkolta a rajongókat.






