
Curtis nyilatkozott a Békemenetes fellépése után: "a karrierem egyik csúcsa"
A karriere csúcsának tartja a megtiszteltetést.
Eddigi karrierje meghatározó állomásaként említette meg az október 23-ai Békemeneten való fellépését Széki Attila, Curtis. Radics Gigivel közösen adták elő Demjén Ferenc Szabadság vándorai című dalának feldolgozását. Curtis elmondása szerint nem hitt a fülének, amikor elhívták fellépni a Békemenetre.

„Amikor megkaptam a felkérést, először azt hittem, hogy ez valami vicc. Elképesztő megtisztelő dolog, hogy az ország egyik legnagyobb ünnepén előadhatjuk ezt dalt a Gigivel” - mondta el a Borsnak a rapper.
"Hála a Jóistennek, léptem már föl sok ember előtt, például a Szerencsejáték Zrt. születésnapján, ahol 45 ezer ember volt. Egy idő után már nem is érzékeled, hányan vannak, legyen az húsz vagy hatvanezer, a színpadon ez egy pont után már nem érzékelhető.
De az, hogy a Kossuth téren, Magyarország egyik, ha nem a legnagyobb nemzeti ünnepén, az 56’-os forradalom hősei előtt tisztelegve léphettem föl, az tényleg a szakmám, a karrierem egyik csúcsa
- szögezte le Curtis.
Curtis a Békemenetről: "Mindig nagyon fontosnak tartottam a nemzeti hovatartozást"
A rapper számára a nemzeti ünnep és az ’56-os szabadságharc üzenete mindig is különösen fontos volt. Szerinte a hősök nélkül, akik akkor kiálltak a hazájukért, ma egészen más világban élnénk: „Mert ezek nélkül az emberek nélkül most nem demokráciában élnénk és nem lennénk ott, ahol vagyunk”
Curtis büszkén vallja magyarságát, és nem is rejti véka alá, hogy a nemzeti hovatartozás mindig is meghatározta az életét:
Elképesztő büszke vagyok a magyarságomra és a családomra. Számomra ez gyerekkorom óta meghatározza az életem. Én azért újpesti lokálpatriótaként, Újpest-szurkolóként a lelátón is mindig nagyon fontosnak tartottam a nemzeti hovatartozást. Ez aztán az évek múlásával csak egyre erősebb lett, és amióta gyermekem van még inkább meghatározó lett
– árulta el a rapper, akinek pályafutása egyik csúcsát jelentette a Békemeneten való fellépése.






