
„Ezt a petesejtet még Andyval együtt fagyasztottuk le” – Vajna Tímea szívszorító részletek árult el a várandósságáról
Vajna Tímea eddig nem hallott részleteket osztott meg a gyermekeiről.
Mint ahogy arról a Ripost korábban már beszámolt, Vajna Tímea (azaz Palácsik-Ráthonyi Tímea) évek óta szívszorító és fájdalmas küzdelmet folytatott azért, hogy édesanya lehessen, aminek érdekében számos kezelésen is átesett.

Ezek során komoly testi, lelki és mentális fájdalmakat kellett elviselnie, azonban semmi sem tántorította el a céljától, hiszen mindenáron anya szeretett volna lenni. Ez pedig nem is olyan rég végre beteljesült, ugyanis egy béranya segítségével megszületett a kisfia, Ben, sőt, maga is várandós. Azóta pedig már az is kiderült, hogy kislányt hord a szíve alatt, terhességéről és kisbabájáról most pedig egy tévéinterjúban is mesélt.
Vajna Tímea: 42 évesen minden más
A riport során az újdonsült édesanya mások mellett elmondta, hogy 42 évesen sokkal nagyobb kihívás várandósnak lenni, mint fiatalabb korban. Az évek során rengeteg orvosi vizsgálaton és hormonkezeléseken átesett üzletasszony szerint nagyon nehéz éveken van túl.
Még Viagrát is kaptam, hogy a méh nyálkahártyája jobban befogadja az embriót
– mondta Palácsik-Ráthonyi Tímea visszaemlékezve a küzdelmes időszakokra.
Ezért döntöttek a béranyaság mellett
Timi és férje, Ráthonyi Zoltán azután döntöttek a béranya mellett, hogy a lombikkezelések sorozatos kudarcba fulladtak, hiszen Andy Vajna özvegyének már alig maradt egészséges, lefagyasztott embriója. Emellett az orvosa is hangsúlyozta neki, hogy teherbeesési esélyei nagyon minimálisak. Azt is elárulta, hogy az első beültetés a béranyánál nem sikerült, másodjára viszont igen.
Az egyik legmegrázóbb pillanat az volt, amikor a nagymamám temetésén kaptam a hírt: Sikerült a béranyánál a beültetés
Arról is beszámolt, hogy már most érzi, hogy kislánya egy igaz harcos lesz, ugyanis ő volt az egyetlen lányembrió. Majd egy igazán megható titkot is elárult, kiderült ugyanis, hogy elhunyt férjéről, Andy Vajnáról sem feledkezik meg.
Ezt a petesejtet még Andyval együtt fagyasztottuk le, tehát egy picit ő is itt van velünk
– mondta Palácsik-Ráthonyi Tímea. Gyermekei édesapjáról, Ráthonyi Zoltánról pedig elmesélte, hogy nagyon romantikus társ, aki remek édesapa és mindenben támogatja őt.
Arnold Schwarzenegger gratulált a babákhoz
Végezetül pedig azt is elmondta, hogy a küzdelme során a családja mellett a világsztárok is mellette álltak.
Arnold Schwarzenegger is nagyon drukkolt nekünk, sőt, FaceTime-on fel is hívott a kórházból, hogy gratuláljon
– mesélte mosolyogva.









