
Will Smith elárulta, hogy a házasságkötése után beleszeretett egy másik nőbe
A Men in Black sztárja is rejtegetett ezt-azt.
Will Smith bevallotta, hogy nem sokkal első házassága kezdete után beleszeretett színésztársába.

Will Smith korábban elárulta, hogy nem sokkal házasságkötése után beleszeretett egy másik nőbe - írja a Ladbible. - A Men in Black sztárja körüli viharfelhők akkor kezdtek gyülekezni, amikor feleségével, Jada Pinkett Smith-szel, kötött házassága egyik pillanatról a másikra összeomlott. Ezután csattant el a közismert Oscar-díjátadó pofon, amit Chris Rock szenvedett el a sztártól Hollywood szeme láttára, és aminek köszönhetően beindult a mémgyár szerte a világon.
Most azonban kiderült, hogy Will Smith is rejteget ezt-azt. Sokan nem tudják, hogy nem ez volt Smith első házassága, hiszen korábban, a 90-es évek elején már összekötötte az életét Sheree Zampino színésznővel, akitől első fia, Trey Smith született. Azt hihetnénk, hogy az újdonsült szülők ebben az időszakban erősebbek voltak, mint valaha, de Smith 2021-ben megjelent memoárjának egyik apropója szerint a színész számára akkoriban kicsit bonyolultabbak voltak a dolgok a színfalak mögött.
Köszönhetően a Hatszoros ölelés című film forgatásának, megismerkedett Stockard Channing-al, akibe fülig szerelmes lett.
Sheree és én friss házasok voltunk, egy újszülött kisbabával, és el tudom képzelni, hogy Sheree számára ez az élmény enyhén szólva is nyugtalanító volt
- ismerte el Will Smith.
Miután a forgatás végetért, Sheree, Trey és én visszaköltöztünk Los Angelesbe. A házasságunk rázósan indult. Azon kaptam magam, hogy kétségbeesetten vágytam arra, hogy lássam és beszéljek Stockarddal.
A plátói szerelem végül megmérgezte a házasságot. 1995-ben elvált Zampinótól, és két évvel később feleségül vette Jada-t.








