tóth gabi
Elképesztő alakítást nyújtott a színész a Sztárban Sztár színpadán Madonna bőrébe bújva, nem csak a zsűrit, a nézőket is meggyőzte, sőt a videó azóta is nagyot megy a közösségi médiában. Puskás Peti a Ripost-nak elárulta, segített-e neki felesége a felkészülésben és azt is, hogy mit fog szólni majd kisfia, ha egyszer visszanézi apukáját, aki nőként, magassarkúban táncol és énekel.
Szombaton a TV2 nagy sikerű műsorának stúdióját robbantotta fel a sztárapuka produkciójával, azóta pedig az internetet. Puskás Peti Madonnaként, testhez simuló rózsaszín dresszben, az énekesnő egyik ikonikus frizurájával, tűsarkú cipőben táncolt és énekelt úgy, hogy a zsűri nem tudta, hogy nevessen, vagy sírjon. Mert, ahogy Liptai Claudia fogalmazott: a versenyzőből nem csak gyönyörű nő lett, de színpadi mozgása is tökéletes volt, maximális pontszámot is kapott érte.
Mindig feladja a leckét a Sztárban Sztár férfi versenyzőinek, ha nőt kell alakítaniuk és nem a hangképzés miatt, hanem az öltözet, főleg a magassarkú cipők miatt. Puskás Peti sem volt biztos benne a hét elején, hogy fog majd szexin táncolni és énekelni úgy a tűsarkakon, hogy tökéletes legyen az alakítása.
„Szerintem Madonnaként tényleg nem voltam csúnya, még Bogi is írt, hogy szerinte ha ez a régi Puskás Peti lenne, akkor most küldene egy lájkot meg hogy nézett, jó voltam” – kezdte a lapunknak a sztárapuka, aki mindkét a szóló és a közös produkcióban is magassarkúban énekelt.
„Zsibbad a lábam, a nagylábujjaimat nem érzem és a combom konkrétan leszakad a cipő, pontosabban a guggolások miatt magassarkú cipőben. Amiatt nagyon izgultam a Madonna előadás előtt, hogy a guggolás fog-e menni, mert már előtte gyakorolgattam, és hiába edződöm BLSZ4-ben fociban, meg a színészválogatottban, de ez teljesen más edzésmunka.”
A népszerű énekest arról is kérdeztük, hogy felesége mennyit segített neki, hogy jó nő legyen, aki szexisen tud menni hatalmas sarkakon is.
„Az az igazság, hogy Bogi teljesen ledöbbent gyakorlás közben, hogy mennyire jól megy” – nevetett.
Előadtam neki otthon szerdán, annyira édes volt, kezében a gyerek, én ott táncolok magassarkúban és láttam az arcán a döbbent nézést, hogy kivel él együtt, aki ezt így tudja, hogy ez honnan megy ilyen jól? Nagyon röhögtem, akkor éreztem, hogy ez jó lesz ez a produkció! Mert ő egyébként kritikus velem, nagyon sok ötletet hozok mindig a próbák előtt a hét elején a következő előadással kapcsolatban, hogy milyen legyen, milyen gegeket akarok beletenni, a Madonnához például vagy 20-30 ötletet dobtam ki, ami neki köszönhető, mert megmondta, nem jó az az irány.
Dallos-Puskás Peti arról is beszélt, hogy mit fog mondani majd kisfiának, Ábelnek, ha majd nagyobb lesz és megnézi, hogy táncolt apukája magassarkúban, nőként.
„Bízom benne, hogy amikor majd jár színházba, koncertre és esetleg ezeket majd visszanézi, akkor majd jót nevet és azt mondja: bírom apát, apa humorát. Ábel nagyon nevetős kisfiú és nagyon szereti a mi hülyeségeinket Bogival, rengeteget játszunk, viccelődünk, bohóckodunk neki, hatalmasakat nevet, kacag rajta, sőt már ő is bohóckodik, tudni fogja, hogy ez is humor, tudni fogja, hogy mit kell komolyan és kevésbé komolyan venni.”