RETRO RÁDIÓ

Kőgazdag Fiatalok sztárja a hétfőn startoló reality-ről: „Lesz, hogy egymás torkának ugrunk majd”

mkb
Szerző
mkb
Létrehozva2024. 10. 10. 19:30

Hétfőn elindul a TV2 várva várt reality-je. A Kőgazdag Fiatalok Mettája elárulta, balhékból nem lesz hiány.

Visszatér a képernyőkre a polgárpukkasztó reality: október 14-én elindul a Kőgazdag Fiatalok 2. évada. Az első évadban is szereplő Dulin Metta elárulta, mire számíthatnak a nézők ezúttal.

kőgazdag fiatalok dulin metta
Metta beavatott minket a Kőgazdag Fiatalok szereplőinek belső viszonyrendszerébe is (Fotó:  TV2)

„Ez a »sok dudás, egy csárdában« tipikus esete”

„Őszintén szólva hezitáltam, hogy elvállaljam-e a második évadot, ugyanis felborítja a hétköznapi rutinomat, ha beengedem a kamerákat. Ráadásul éppen elkezdtem felújítani a tihanyi otthonomat, ez is nehezítette a terepet. Meghánytam-vetettem magamban, és végül arra jutottam, hogy még egy évadba bele tudok egyezni” – fogalmazott a Ripost felkeresésére Kőgazdag Metta.

Az is szempont volt, hogy kik szerepelnek még a műsorban: kik jönnek az előző évadból, kik nem szerepelnek majd, lesz-e új szereplő. 

Azt kell, hogy mondjam, jó kis csapat állt össze, jól kijövünk egymással, de persze vitákból sem lesz hiány: lesz, hogy egymás torkának ugrunk majd.

Ez a »sok dudás, egy csárdában« tipikus esete” – nevetett a szőkeség.

Se cica, se házvezetőnő a Kőgazdag Fiatalokban

Az első évadban Metta az elképesztő pénzszórásával hívta fel magára a figyelmet, ráadásul nemcsak saját magát kényeztette luxuscikkekkel, de különleges cicáját, Ahmanet-t is. Ugyanis a méregdrága Khao Manee fajtájú macskának impozáns szülinapi partit is rendezett. Metta elárulta, idén is láthatjuk-e házi kedvencét:
Ahmanet ezúttal kimarad az adásból. A felújítás miatt édesanyámhoz költözött, de ott nagyon gyakran meglátogatom, szeretgetem. Egyébként sem biztos, hogy kitettem volna a forgatási procedúrának, mert azt vettem észre, hogy nem annyira élvezte a kamera jelenlétét, fárasztotta őt a forgatásokkal járó hercehurca…

Sokan emlékeznek még a csinos lány kiborulására, amikor házvezetőnőjét leteremtette, miután az nem végzett elég jó munkát a takarítással.

A saját bőrömön tanultam meg, hogy akkor van csak igazán tisztaság, ha magamnak takarítok.

„Betegesen tisztaságmániás vagyok: ha kell, vízkőtelenítek, és én szedem össze a porcicákat is – na jó, ebben van egy kis csalás, mert van egy robotporszívóm, Tiffany, akivel nagyon jól kijövünk – viccelődött Metta. Egyedül édesanyámtól fogadom el, hogy segítsen, ő az egyetlen, aki megfelelő tisztaságot tud varázsolni, én is tőle tanultam a takarítás csínját-bínját – fogalmazott a Kőgazdag Fiatalok szereplője, aki elismerte, új ruhákat nem vett a forgatás kedvéért, viszont a nyáron nagyon elszaladt vele a ló cipővásárlás tekintetében:

Ha egy cipő megtetszik, több színben is megveszem, aztán otthon a tiszta gardróbomban felpróbálom őket, mert úgy vagyok vele, hogy amelyik kevésbé tetszik, azt visszaküldöm. Ez persze csak önámítás, mert mindig mindet megtartom!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.