Marics Peti
Ma este további izgalmakkal folytatódik a TV2 sikersorozata. A Kísértésben egyre nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie a pároknak, Dusán számára kimondottan nagy meglepetést tartogat.
Szeptember 1-jén elstartolt A Kísértés TV2-s szuperprodukció, amelyben négy pár teszi kockára a kapcsolatát. A szerelmesek Kasza Tibor műsorvezetésével kalandozhatnak Thaiföldön, miközben arra a kérdésre keresik a választ, hogy románcuk túléli-e a sziget hatalmát vagy engednek a kísértésnek.
A ma esti Tábortűz Ceremónián Dusánnak is mutatnak pár jelenetet a párjáról, aminek láttán szinte sokkot kap. Brigit alaposan próbára teszi kísértője, és a jelek szerint erősen hajlott rá, hogy elcsábuljon. Dusán teljes kétségbeeséssel nézi a történteket, szinte hinni sem akar a saját szemének.
Brigi és Dusán egyébként elárulták, hogy azért döntöttek úgy, hogy jelentkeznek a műsorba, mert korábban is voltak már hullámvölgyeik, és szerették volna megtudni, hogy mit bír el a kapcsolatuk. Mint mondták: kemény lesz majd visszanézni a műsort, mert a forgatások alatt ők sem láttak mindent, és nagyon kemény dolgokra kell készülni az adásokban.
A Kísértés egy gyönyörű tájakon játszódó romantikus reality, amelyben az alaphelyzet szerint négy férfi szereplő lakik együtt 10-12 fiatal, csinos nővel, persze remek körülmények közt, medencés házban. A férfiak megpróbálnak hűek maradni a párjukhoz, a szingli nők feladata pedig elcsábítani őket, próbára tenni a szerelmüket. Ehhez különféle praktikákat is bevetnek. Ezzel párhuzamosan a párok női tagjai egy hasonló luxusingatlanban élnek, kigyúrt testű, jóképű srácokkal, akiknek szintén az a feladatuk, hogy elcsábítsanak egy-egy női versenyzőt.
Ha érdekelnek a legfrissebb fejlemények, nézd A Kísértés részeit hétfőtől csütörtökig 21.30-kor a TV2-n.