tóth gabi
A szőke hajú szépség már Jákob Zoli kegyeiért is megküzdött, ám ezúttal a Kísértés című műsorban láthatják a nézők. Nagy Ő Nati pedig minden vonzerejét be fogja vetni, hogy elszeresse a kapcsolatban lévő férfiakat.
Nagy Ő Nati visszatér a képernyőkre! Bár Jákob Zoli utolsó rózsáját nem ő kapta, kicsit sem keseredett el utána. Sőt, másik kilenc lány társaságában bevállalta, hogy próbára teszi négy páros kapcsolatát, és azt előre leszögeznénk, hogy óriási lesz a kísértés. Hogy miért? Nos, azért mert amíg a férfiak megpróbálnak hűek maradni a párjukhoz, addig Natiék mindent megtesznek, hogy elcsavarják a fejüket. Nyomatékosítjuk: mindent!
Természetesen a bájos arcú Natit is megkérdeztük arról, hogy milyen volt a Kísértés forgatása, és hogy milyen praktikákkal, esetleg taktikákkal készült az ujjai köré csavarni a férfiakat. Érdemes lesz figyelni...
Sok minden nem úgy történt, ahogy én azt gondoltam. Értek engem nagy meglepetések...
— kezdte szűkszavúan, tőle szokatlan módon Nati, de aztán belelendült a dolgokba. Azt kérdeztük ugyanis, hogy miként próbálkozott elcsábítani a párosok férfi tagjait. Időközben pedig arra is fény derült, hogy ez a módszer a lányoknak nem igazán tetszett.
„Megvolt a taktikám, hogyan csábítom el a férfiakat. Mélyen belenézek a szemükbe, és már meg is vannak. Ez a műsorban sem tetszett pár csajszinak, pedig én esküszöm, próbáltam barátkozni velük. Még otthon is megígértem anyukámnak, hogy most nem fogok összeveszni senkivel, olyan cuki leszek, mint amilyen otthon vagyok. Hát... Nem így sikerült a dolog. Voltak lányok, akikről azt gondoltam, hogy.... Inkább ki sem mondom ezt a szót” — tette hozzá a szőke szépség, aki ettől függetlenül ki tudta zárni a féltékenykedő csajokat, ugyanis ő csak a feladatára koncentrált: a férfiakra.
Számomra azok a pasik a legvonzóbbak, akik maszkulinak, lenyűgöző intelligenciájuk van, jó az illatuk, adnak magukra, és csak azt tudom rájuk mondani, hogy: igen, te vagy az én emberem. Ki fog derülni majd a műsorból, hogy a négy fiú közül volt-e ilyen, és ha igen, akkor készen álltak-e rám...
— jegyezte meg sejtelmesen Nati, szeptember elsejétől pedig láthatjuk, hogy sikerült az ujjai köré csavarni a pasikat.