tóth gabi
Az énekesnő elárulta, hogy egészen más tervei voltak korábban, mint az előadóművészet. Binhky lapunknak adott interjújában elmesélte, hogy szeptembertől tanítani is fog.
Binhky pályafutását rengetegen követik a közösségi médiában, az énekesnő azonban most olyan rendkívüli titkokat árult el magáról, amelyekről korábban még nem nyilatkozott.
A csinos énekesnő teljesen más karriert képzelt magának gyerekként. „Most végeztem a nagyobb vizsgáimmal az egyetemen, nyelveket fogok tanítani, angol-orosz tanárképzésre járok. Két fél évnyi gyakorlati tanítás után kaphatom majd meg a diplomámat.
Már fiatalabb korom óta nagyon szerettem nyelveket tanulni, mivel a vietnámi és a magyar is az anyanyelvem, így szerencsére könnyen is ment a nyelvtanulás. Tolmács szerettem volna lenni, de kimondottan tolmács szak nem volt, így kötöttem ki a tanárképzésnél.
Az angol egyértelmű volt, az orosz nyelvet pedig gazdasági szempontból a vietnámi mellett nagyon hasznosnak gondolom, hiszen az oroszt, mint idegen nyelvet már kevesen beszélik. Ez a kettő pedig nagyon jól kiegészíti egymást.“
Az énekesnő elárulta, hogy eddigi fogadtatása nagyon pozitív volt, hiszen két félévet már tanított. „A diplomához van egy rövid és egy hosszú gyakorlat is, a rövid gyakorlaton már túl vagyok és azt tapasztaltam, hogy nagyon aranyosak velem, nem volt probléma abból, hogy ismerhetnek, remélem ezután sem lesz az. Ha túl leszek a vizsgákon, akkor a tanítás mellett szeretnék majd tolmácsolni is. Nyáron lesz néhány fellépésem itthon is és megyek majd Szlovákiába is. Új zeném az elmúlt 1-2 évben kevés volt, így most arra is szeretnék koncentrálni, hogy szóló dalokat készítsek és akkor pár év múlva majd újrakezdem a fellépéseket.
Most egyelőre a tanulásra koncentrálok, de a zenéléshez is szeretnék majd visszatérni, mert imádom.
Binhky bevallotta, hogy alaptalanok és kimondottan rosszul érintették azok az egykori pletykák, amelyek szerint harmadik fél rontotta volna el kapcsolatát korábbi vőlegényével, vagy egy párt alkotott volna Marics Petivel, ezeket korábban a Borsnak adott interjújában tisztázta is. „A szakításunknak teljesen más oka oka volt. Az éneklés, tanítás és tolmácsolás mellett egyáltalán nem jön jól, ha ilyenek kapnak szárnyra, nem is szeretnék a magánéletemről beszélni.” -mondta szűkszavúan.