RETRO RÁDIÓ

Béres Anett: Csak azt sajnálom, hogy egy álmom még nem vált valóra

Cs.G.
Szerző
Cs.G.
Létrehozva2024. 07. 20. 16:30

Az egykori villalakó ma ünnepli a születésnapját, és elárulta, mit hiányol egyedül az életében. Béres Anett szerette volna, ha mostanra már feleség és édesanya lenne.

Élménydús hónapjai vannak Béres Anettnek, a nyár elején még Cipruson pihent barátnőjével, Sáfrány Emesével, ma pedig a születésnapját ünnepli a szőke szépség. A Ripostnak elárulta, hogy miként tölti a nagy napot családjával, később pedig a barátokkal, és azt is elmondta, mit hiányol még az életéből.

Béres Anett ayahuasca két éve volt, hálás, hogy nem került tolószékbe - RIPOST
Nem is csoda, hogy Béres Anettnek nincs baja a korával Fotó: TV2 / hot magazin

„Napközben a családommal leszek, este pedig a legeslegjobb barátnőimmel egy nyugodtabb vacsorát terveztük. Ebben a korban már nem vágyom a bulizásra” – viccelődött és azt is hozzátette, hogy ha nem szombatra esett volna születésnapja, lehet nem is ünnepelne. 

Persze ez nem azt jelenti, hogy zavarna a korom, sőt nagyon jól érzem magam a bőrömben! Talán csak azt sajnálom egy kicsit, hogy egy álmom még nem vált valóra. Szerettem volna, ha mostanra már lenne egy szerető férjem és gyerekem. Ha ezek meglennének, én lennék a legboldogabb ember! Ennek ellenére nagyon szerencsésnek érzem magam, hiszen olyan barátaim vannak, akikkel tényleg a legeslegjobb, valamint a családomért is hálás vagyok nagyon

 – árulta el a Ripostnak Anett.

Balaton és Olaszország még a célja Béres Anettnek

Bár idén Cipruson már volt, még két helyre biztos ellátogat nyáron Anett: az egyik a magyar tenger, a másik pedig a csodás Szardínia lesz.

„Még két helyre tervezek elmenni az idén. Jövő héten a barátnőimmel a Balatont élvezzük ki. Bár egyelőre azt írják, hogy rossz idő lesz, de bízom benne, hogy még változni fog a helyzet. Augusztus utolsó hetében pedig Olaszországba utazunk szintén a lányokkal, már nagyon várom. Nyári lányként imádom ezt az évszakot és mindig sajnálom, ha véget ér”– fedte fel a terveit Anett. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.