RETRO RÁDIÓ

Ez a véleménye az öregedésről Béres Anettnak

Cs.I.G.a
Szerző
Cs.I.G.a
Létrehozva2024. 06. 21. 08:30

Nemrég megkapta az egykori villalakó, hogy bizony rajta is látszik a kor. Béres Anett szarkazmussal felelve tudatta kritikusával, hogy nem érdekli a kora.

Béres Anett nehéz éven van túl, bár tavaly már egészségesnek mondhatta magát, azonban sajnos az előző év végén szakított vőlegényével is. Így jelenleg is a szinglik gondtalan életét éli, és úgy tűnik, ebben az évben nincs is oka panaszkodni. Amellett, hogy dolgozik, rengeteg időt tölt a barátaival is, sőt, még barátnőjével, Sáfrány Emesével kalandozott az Ázsia Expressz forgatásán, jelenleg pedig Cipruson élvezi a napsütést és a tengert.

Béres Anett
Béres Anettet nem zavarja, hogy változik a kora (Fotó: Béres Anett)

Anett nemrég egy képet rakott ki, ahol éppen egy étteremben ült, természetesen csak úgy záporoztak a szebbnél szebb bókok és a dicséretek. Azonban volt olyan is, aki sokkal inkább az idő múlását vette észre Anetten: Öregszel Anett szúrt oda a szőkeséggel, amire az szarkazmussal felelt.

Köszönöm, hogy szólt, eddig fel sem tűnt, hogy minden évben 1 évvel öregebb leszek. Ön hogy tud ilyen fiatal maradni? Elárulja a titkot?

— válaszolta Anett.

Megviselte vőlegényével való szakítás Béres Anettet

Tavaly kiderült, hogy Béres Anett párja hűtlen volt az egykori villalakóhoz, ami miatt vége lett a kapcsolatuknak. Anett korábban elmesélte, hogy viselte ezt lelkileg, és milyen tanulságot vont le a történtekből. A kapcsolatukra visszatekintve azt mondta, semmilyen jelre nem figyelt fel, csak utólag nyert minden egészen más értelmet: miért volt időként lenémítva a férfi telefonja, miért nem akarta hét év után sem feleségül venni, miért éltek külön végig a kapcsolatuk során... Így amikor megtudta, hogy egykori vőlegénye párhuzamosan több barátnőt is tartott, az egyfelől megerősítette abban, hogy jó döntés volt lezárni a kapcsolatukat, másfelől minden korábbi kérdésére ezzel választ kapott.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.