Létrehozva: 2023.12.14.

Néhány hete még romokban volt Emilio és Tina otthona: „Csak az aljzat maradt meg és a tető"

Nemrég még megváltak volna szeretett otthonuktól, végül házfelújítás mellett döntöttek s ma már karácsonyi pompában áll Emilio és Tina villája. A házaspár imádja a karácsonyt, ami nem az ajándékozásról szól számukra. Olyannyira, hogy nem is ajándékozzák meg egymást ilyenkor.

Már teljes karácsonyi díszben áll Jellinek Emil és felesége, azaz Emilio és Tina otthona, pedig néhány hónappal ezelőtt az alapokig le volt rombolva a kacsalábon forgó villa.

20230908_Emilio és Tina_0016
Nemrég még árulták az otthonukat, végül a házfelújítás mellett döntött Tina és Emilio (Fotó: Markovics Gábor)

„Csak az aljzat maradt meg és a tető”

A házaspár megadja a módját az ünneplésnek, Tina a Ripost-nak elárulta:
November 30-án már kidekoráljuk a házat, hogy a decembert már ünnepi díszben várja az otthonunk” – árulta el a családanya. Pedig nyáron még nehezen tudta elképzelni a család, hogy ilyen rendezetten lássa a mesés otthont. Korábban ugyanis úgy érezték, kinőtték otthonukat, és nagyobb ingatlant akartak vásárolni. Sokáig hirdették a villát, majd végül úgy döntöttek: megtartják. Egy feltétellel. Teljes átépítésbe kezdtek.

Csak az aljzat maradt meg és a tető. De belül teljesen új minden, más a falak elosztása, mindent átalakítottunk. 

Kissé letisztultabb dizájn mellett döntöttünk, a fehér és bézs dominál. Azért színekből sincs hiány. Speciális világítástechnikát építettek be, szóval gombnyomásra változtathatom a színeket. Most persze a karácsonyhoz igazodik a világítás is” – mesélte jókedvűen Tina, aki elárulta, nehezen áll ellen a karácsonyi díszek vásárlásának:
A férjem jól tudja rólam, hogy mennyire imádom a dekorációkat, meg sem lepődött, amikor meglátta az életnagyságú, táncoló rénszarvast” – nevetett. „De van óriási diótörő, Mikulás-szobor, rénszarvasok…” – sorolta a csinos családanya.

Bár a burkolat világos letisztultságot közvetít, a dekoráció nem éppen visszafogottságot képvisel 
(Fotó: Jellinek Tina)

Három napig éjjel-nappal takarított

Tina már beletörődött abba, hogy az otthoni teendők oroszlánrésze rá hárul.

A házfelújítással sietnünk kellett, hiszen kezdődött a Sláger TV-n a Drága családom forgatása. Két hónapig húzódtak a munkálatok, szóval három napom maradt mindent kitakarítani. Volt segítségem is, de éjjel-nappal takarítottam, hogy arany rend legyen. Hát, kicsit tisztaságmániás vagyok… Emilio veszekszik is emiatt velem, hogy nem tudok végigülni egy filmet, mert mindig felpattanok rendezkedni valamit… De ez így van rendben, nem is engedném a férjemnek, hogy ő takarítson, neki nem az a dolga. 13 év alatt egyszer szólt, hogy látja, sok a mosatlan, besegít. Mondani sem kell, mikor végzett, titokban pakoltam is be a mosogatógépbe a tányérokat, amik koszosabbak voltak, mint előtte” – idézte fel nevetve Tina, majd hozzátette: a sütés-főzést szívesen bízza zenész férjére.
A drága férjem nagyon jól főz, szívesen is tevékenykedik a konyhában, így a karácsonyi menüben is segít. Olyankor nagy a jövés-menés, és sokszor döntünk úgy, hogy elutazunk. Hogy idén is így lesz-e, az legyen a mi titkunk.

20230908_Emilio és Tina_0019
Fehér, bézs és fekete − letisztult elegancia, némi csavarral. A felújított konyhában Emilio is szívesen sütfőz (Fotó: Markovics Gábor)

„Nem az ajándékokról szól”

Számunkra a karácsony nem az ajándékokról szól. Keresztény család vagyunk, erős a hitünk, az ünnepekkor egymásra, a szeretteinkre koncentrálunk. 

Emilióval mi meg sem ajándékozzuk egymást. Egész évben azért élünk, azért dolgozunk, hogy megvehessünk mindent, amire szükségünk van. Elég csak ránéznem valamire, és Emilio szalad is, hogy megvegye, a kislányunkat pedig főleg elhalmozza mindennel. 

Éppen ezért karácsonykor már nem aggódunk ezen, más a prioritás ilyenkor” − tett hozzá Tina.

 

origo.hu

Sulyok Tamás köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

mandiner.hu

Mateusz Morawiecki elsőre meglepő tényt árult el Orbán Viktorról

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 9.: az Ikrek tervezze meg a lépéseit, a Mérleg jó tanácsokat ad

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt

SZTÁRDZSÚSZ

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott