tóth gabi
Peter Srámekkel – ahogy ő fogalmaz – az utóbbi hónapokban elszaladt a ló: a rengeteg fellépés és buli, az ezzel járó alkoholfogyasztás és rendszertelen étkezés komoly nyomokat hagyott rajta. Ezért döntött az életmódváltás mellett.
Peter Srámek sokáig nem akart tudomást venni arról, hogy már nem úgy néz ki, mint amikor megismerte az ország, de egy idő után kénytelen volt szembenézni egyre gyarapodó kilóival.
„Amikor megkaptam a Fonogram-díjat, nagyon boldog voltam. Ám amikor visszanéztem a képeket rájöttem, hogy nem csak az életem volt kerek, hanem én is. Ez, őszintén szólva nem tetszett, pláne, hogy nem csak nekem tűnt fel.”
Sajnos sok negatív visszajelzést kaptam, volt olyan, hogy a rajongók úgy fogadtak a fellépéseken, „na, látszik, hogy jól élsz”.
„Az édesanyám és a menedzserem is rám szólt, de nagyon sokáig úgy voltam vele, hogy ez még nem vészes. Aztán előbb-utóbb beismertem, hogy baj van, 30 évesen nem szabad így kinézni, mert mi lesz 20 év múlva, ha így folytatom” – kezdte Srámek, aki ma már hálás a kritikusainak.
„Sosem voltam több 75-77-kilónál, aztán egyszer csak kicsik lettek a zakók, a pólók és a nadrágok. Ekkor már 85 kiló voltam. Rengeteget buliztam, teljesen rendszertelenül ettem, sok polgármesterrel és vendéglátóval koccintottam. A két végén égettem a gyertyát” – magyarázta Peter, aki azt is elárulta, hogy mi segített neki a fogyásban.
A mindennapjaimon most nem tudok, és ha nagyon őszinte vagyok, nem is akarok, kerek most az életem. Élvezem a pezsgést, sosem volt még ennyi fellépésem, mint idén, a jó ételeket és italokat is szeretem.
„Viszont találtam egy módszert, aminek köszönhetően nem is kell sanyargatni vagy visszafogni magam. Ez egy testsúlycsökkentő innovátor, ami csupa-csupa hasznos gyógynövényt tartalmaz, például a banaba fa levelét, ami a Fülöp-szigeteken terem, a helyi gyógyítók azt mondják, hogy a hatására a zsírok fele képes csak hasznosulni, nem rakódik le a felesleg. Ez azért is jó nekem, mert nagyon édesszájú vagyok, a dobostortának vagy a Rákóczi- túrósnak nem tudok ellenállni. A kúrában lévő indiai csalán segített abban, hogy az anyagcserém is felpörögjön, gyakorlatilag újraprogramozott engem, így már nem raktároz el a szervezetem minden szükségtelen anyagot, sőt a fogyókúrák mellékhatását az ingerlékenységet is kiiktatja. Sokkal kisebb adagokkal is jól lakom, ha egy hosszú nap végén megállunk egy étteremben, a vacsora felénél többet nem tudok már megenni” – mondta az énekes, aki ritkán mesél a magánéletéről, de most kivételt tett.
Nemrég ért véget egy kapcsolatom, most újra szingli vagyok. Úgy érzem, hogy jelenleg nem férne bele egy nő az életembe, a karrieremre koncentrálok, de azért nyitott szemmel járok.
„Nem tagadom a mostani formámban az ismerkedés is könnyebb, nem vagyok zavarban ha lekerül egy-két ruha rólam. Be kell valljam, volt idő, amikor azért a kisebb-nagyobb hurkák is gátoltak a randizásban. Lehet, hogy ez csak nekem tűnt fel, de igazán zavart. Természetesen szeretek rajongani a másikért és tetszeni is, ezért is volt fontos, hogy újra formába lendüljek, de elsősorban magamnak akarok megfelelni” – tette hozzá Peter Srámek, aki nem hagyta abba az átalakulást, célba veszi az edzőtermeket és úgy tervezi, jövő nyárra kitűnő hangja mellett kidolgozott izmaira is igazán büszke lehet majd.