tóth gabi
Peter Srámek élete a színpad, ám úgy érzi, időnként túlhajszolja magát. Fáradtságot nem kímélve a tengerentúlra is képes volt elmenni közönsége kedvéért.
A fiatal énekes nemrég közel egy hetet töltött Amerikában. A kellemeset összekötötte a hasznossal, ugyanis főleg a munka szólította a tengerentúlra, ám a városnézésre is jutott idő. Peter Srámek a Ripost-nak tartott élménybeszámolót az utazásról.
"Egyik New York-i rajongóm hívott meg a születésnapjára. Miután az ismerősei megtudták, hogy igent mondtam, elindult a szervezés, mert nem akartak úgy hazaengedni, hogy nem énekelek a kint élő magyar közönségnek, így még az ott töltött idő alatt két nagy bulit csaptunk" – kezdte az énekes, aki minden szabadidejét igyekezett hasznosan tölteni, és főleg azokra a helyre látogatott el, amit régóta szeretett volna látni.
Először jártam Amerikában, ahhoz viszont nagyon kevés ideig voltam kint, hogy mindent megnézzek. Az út hosszú volt, de ezért minden ott töltött perc kárpótolt.
"Óriási szeretettel fogadtak, olyan érzésem volt, mint amikor itthon állok színpadra. Három napom volt a városnézésre, a Szabadság-szoborhoz, az Empire State Building-hez is elmentem, és természetesen nem hagytam ki a 2001. szeptember 11-ei tragédia helyszínét sem, ami gyakorlatilag ma már zarándokhellyé vált. Nagyon megható, egyben nyomasztó érzés volt látni. Sok mindent megnéztünk, de még rengeteg nevezetesség maradt ki. Nem szomorkodom, mert idővel mindenképpen szeretnék visszatérni" – mesélte.
Peter az elmúlt években nagyon sokat dolgozik. Minden előadó pontosan tudja, ez mennyi autózással jár egyik helyszínről a másikra. A fordított élet nagyon megterhelő, amit csak szívből lehet csinálni. Az énekes sincs ezzel másképp, viszont azt is tudja, hosszú távon hamar ki lehet égni, amennyiben nincs egyensúlyban a munka és a szabadság.
"Fárasztó volt, de megérte. Imádtam minden percét. Rengeteget gyalogoltunk, és bírtam a strapát, de elgondolkodtam, hogy visszatérek az edzőterembe. Viszont ez nagy dilemma számomra, mert azt a kevés szabadidőmet, ami a fellépések mellett marad, sokkal szívesebben töltöm pihenéssel."
Túlvállaltam magam, de nem panasznak szánom, hiszen imádom a munkám, de azt is észrevettem, néha elfelejtem, hogy ember vagyok. Én is el tudok fáradni, és 2-3 nap regenerálódásra van szükségem egy hosszú hétvége után.
"Nem szeretném, hogy bármilyen egészségügyi problémám legyen a túlhajszolás miatt, és bár még nem sikerült meghúznom a határt, mi az, amit már nem vállalok el, de tudom, hogy hamarosan ennek is eljön az ideje. Imádom az embereket, a színpadon töltött perceket, azt, hogy örömet okozok a közönségemnek. Mégis a jövőben ezen is el kell gondolkodnom" – jelentette ki.