tóth gabi
Borzasztóan nehéz időkön van túl a magyar színész, aki az elmúlt években megjárta a poklot.
Körtvélyessy Zsolt kálváriája akkor kezdődött, amikor elvesztette szeretett feleségét, akit testvére követett, majd végig kellett néznie, hogy imádott lányának, Kingának menthetetlen az L. L. Juniorral való házassága. Majd jött az újabb csapás: olyan beteg lett, hogy majdnem maghalt.
Ahogy arról a Ripost már írt, a színművész szívritmuszavarral küzdött, ezért egy katéteres beavatkozást végeztek el rajta. A rutinműtét sikeres volt, a baj azonban ezután kezdődött, amikor Zsolt néhány nap múlva belázasodott. Ezt követően hetekig élet-halál között volt, kiderült ugyanis, súlyos bakteriális fertőzést kapott.
A sorscsapások sorozata után most úgy érzi, hogy végre ismét sínen van az élete. A hosszas kórházi kezelések után most újra játszik, a Tények Plusznak mesélt az elmúlt időszak megpróbáltatásairól és új szerelméről is. Utóbbin környezetében sokan meglepődtek, ugyanis a sors furcsa fintora, hogy öccse özvegyével szerettek egymásba.
Ahogy egymást tartottuk életben, hogy ne legyünk depressziósak, miután mind a ketten nagy fájdalmakkal gondoltunk vissza az elhunytakra és valahogy a hetek alatt elindult valami
– mesélte a színész új szerelmével kapcsolatban. Zsolt feleségét még a világjárvány alatt vesztette el, ugyanis a Covid vetett véget a kapcsolatuknak. A színművész arról is szólt, hogy borzasztó érzés volt neki lányát a címlapokon látnia a válása miatt.
Drukkoltam neki, drukkolok a mai napig is, én vagyok neki a legfőbb támasza. Nagyon nagy szeretet van köztünk, unokámat is imádom, úgyhogy remélem, hogy minden jóra fordul, én a Lacira sem haragszom.