RETRO RÁDIÓ

Meglepően indult L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga újabb válóperes tárgyalása

Zs.
Szerző
Zs.
Létrehozva2023. 09. 12. 10:38
Frissítve2023. 09. 12. 11:27

Harmadik alkalommal áll bíróság elé Körtvélyessy Kinga és L.L. Junior.

Még mindig nincs itt a vége! Körtvélyessy Kinga és L.L. Junior egy éve jelentette be: véget ért a kapcsolat, ám a válóperes papírok végére még mindig nem került pont. Ennek oka, hogy az anyagiak mellett a közös gyermekük felügyeleti jogáról is meg kell egyeznie a feleknek. Márpedig Kinga és L.L. Junior is maga mellett szeretné tudni a kis Lilit. Utóbbinak nem feltétlenül kedvez a G.w.M-mel közös legutóbbi száguldozása, kérdés persze, hogy mindez szóba kerül-e a bíróságon.

LL Junior per, tárgyalás
Fotó: MG

A korábbi tárgyalásokkal ellentétben a tervek szerint ezúttal több tanút is meghallgat a taláros testület, ám a Bors értesülései szerint egyelőre sem Körtvélyessy Kinga édesapja, Körtvélyessy Zsolt színművész, sem Junior anyukája, sem pedig a rapper első két gyermekének édesanyja, Hopp Csilla nem jelent meg a bíróságon.

Utóbbi egyébként amellett tanúskodott volna, milyen jó édesapa egykori kedvese, L.L. Junior. Mindez komoly vállalás az édesanyától, aki számos hullámvölgyet megélt már, melyek közül talán a legnagyobb a Juniorral közös kisebbik gyermekük, Dávidka elvesztése. A tragédia padlóra küldte a szülőket, elmérgesítette a kapcsolatukat, így különösen nagy fordulatot mutat a viszonyukban, hogy Csilla támogatóan kíván fellépni az énekes mellett. Kérdés persze, hogy erre mikor kerül majd sor a bíróságon...

Elkezdődött az újabb tárgyalás

2023. szeptember 12-én, kedden délelőtt 10 órakor megkezdődött L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga válópere – egyetlen tanú nélkül. A Bors tudósítója arról ír, hogy Kingán megilletődöttség, Junioron ellenben a magabiztosság látszik. A tárgyalás előtti pillanatokban Junior a Borsnak még elárulta: megegyezést szeretne elérni.

A cikk folytatása várható!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.