RETRO RÁDIÓ

„27 kilót fogytam és tartom!” – Elárulta elképesztő fogyásának a titkát a népszerű magyar humorista

N.T.
Szerző
N.T.
Létrehozva2023. 10. 04. 17:00

A népszerű magyar színész évtizedekig komoly súlyproblémákkal küzdött, az utóbbi évekre pedig már addig fajultak a dolgok, hogy egészségügyi problémákat is okoztak a plusz kilók.

Mondhatni nem volt sok választása Nádas Györgynek, akinek családja és barátai jóformán parancsba adták, hogy fogyjon le. Ennek eleget téve pedig a színész, humorista bele is ásta magát az egészséges életmódba, helyzetét pedig nagyban megkönnyítette, hogy imád főzni, korábban még egy szakácskönyve is megjelent, így könnyedén elkészíthette magának a fogyasztó finomságokat.

Nádas György / Fotó: Tények

A humorista a Tények Plusz stábjának elmesélte, hogy fiatalon nagyon válogatós és vékony „budai gyerek” volt, azonban, amikor kollégiumba került, hirtelen mindenevő lett, hiszen nem volt lehetősége a válogatásra. Ezzel pedig szép lassan a súlya is elkezdett gyarapodni, ami ellen sokáig nem is tett semmit, mára azonban már 27 kilóval mutat kevesebbet a mérleg, és az egészségügyi panaszai is elmúltak.

A fogyni vágyó társainak pedig elmondta, hogy a legnagyobb változás az étkezésében, hogy sokkal kisebb adagokat eszik, mint korábban, illetve már csak vizet iszik, elhagyott minden cukros üdítőt. Emellett pedig még egy valami segítette a plusz kilók leadásában, ami helyre tette az anyagcseréjét.

Nem vagyok egy tablettaszedegető, szóval rendesen utána néztem, hogy ezek valóban gyógynövény kivonatok. Van benne olyan, ami májvédő, ez a méregtelenítéshez kell, van benne egy cukorgyilkosnak nevezett dolog, amivel majdnem egy évig nem ettem semmiféle édességet, mert nem is kívántam

– mesélte Nádas György, aki az egzotikus szilvafajból készült serkentő kapcsán még elmondta:

Ez egy úgynevezett bélseprű, ettől az anyagcserém tökéletesen helyreállt és rendbe jött.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.