Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2023.05.06.

"Engem nem tántorít el senki és semmi a céljaim elérésében" – Kemény dolgokkal vádolják Szabó Ádám kedvesét

Egyre többen vádolják meg az énekes szerelmét.

Szabó Ádám tavaly novemberben egy közös fotóval tudatta, hogy újra szerelmes. A szőke szépségről azóta kiderült, hogy gyönyörű és igazán különleges hangja van, ami az énekest teljesen magával ragadta. Olyannyira, hogy elhatározta, felkarolja és egyengeti az útját mert úgy véli, ilyen Isten adta tehetség nem nő minden bokorban. Jennifer eleinte csak a stúdióban énekelt, majd hamarosan énektanárhoz kezdett járni, hogy csiszolja a technikai tudását. Nem sokkal később bejelentették, megalapítják a közös formációjukat, valamint létrehozták a TikTok csatornájukat, amelyre azóta több közös tartalom is felkerült. 

Durva sértésekkel bombázzák

Nagyon sokan biztatják és dicsérik a lányt, ám legalább ennyien, ha nem többen bántják és fordultak el tőle csupán amiatt, hogy Szabó Ádám jegyese és azzal vádolják, kizárólag azért alkot egy párt az énekessel, hogy általa ismertté válhasson és az ő oldalán indulhasson el az énekesi pályán. A lányt gyakran válogatott sértésekkel bombázzák, amelyek mint kiderültek, neki kevésbé, Ádámnak viszont annál inkább rosszul esnek. 

Jennifer arra kényszerült, hogy a gonoszkodók miatt egy négyrészes Instagram-történetben magyarázkodjon, miközben igyekszik saját magát és szerelmét is tisztára mosni az aljas rágalmak alól. 

Kirakunk egy videót, még el sem telik 2mp és jön egy előre megírt szapulás a személyem felé, mocskolódás, hogy én csak fel akarok kapaszkodni… Hova?

– kezdte Jennifer, majd hosszasan magyarázni kezdte, megtalálta a szerelmet és szó sincs arról, hogy Ádámot a hírnév miatt választotta volna. A kritikák miatt kinyílik a bicska a zsebében, ugyanakkor ezek még több erőt adnak ahhoz, hogy töretlenül haladjanak együtt a céljaik felé.

Engem nem tántorít el senki és semmi a céljaim elérésében

 – írta a lány és hozzátette, leperegnek róla a sértések, nem úgy mint a kedveséről.

Egyedül Ádámot sajnálom, mert neki rosszul esnek ezek a szavak. Nekem már nem. Én a jég hátán is megélek és mindent elviselek, igazi túlélő vagyok mentálisan és fizikálisan is gyerekkorom óta. Szeretnék minden kedves embert megkérni, aki nem bírja ki, hogy ne szúrjon oda nekem egy laza kommentet (pl: - menj inkább Dubaiba - a szádat másra használd stb.), az írjon nekem privátban. Szívesen elolvasom és nevetek rajta egyet…

– kérte Jennifer a követőit, azoknak pedig, akik mellette állnak, megköszönte a támogatásukat. 





 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek