Szlovákiában Orbán Viktor szövetségese nyerte a választásokat

POLITIK
SZTÁRDZSÚSZ

Szerző Doris

4 hónapja

Heti top: Kiakadtak a szülők Marics Petire, durva dolog történt L.L. Juniorral a bíróságon

Május 22-e és május 28-a között rengeteg érdekes és drámai dolog történt a sztárvilágban.

Ahogy arról korábban már írtunk, néhány napja megkezdődött L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga válóperének második tárgyalása az Érdi Járásbíróságon. A legfrissebb információk szerint megszületett a döntés a válófélben lévő páros kislányáról.

Nem tudott megállapodni Kinga és Junior. Fotó: Máté Krisztián

A Bors beszámolója szerint az első két tárgyalás nem hozta közelebb egymáshoz a rappert és korábbi kedvesét, Körtvélyessy Kingát. Nem tudtak megegyezni a gyermekelhelyezési kérdésben, melynek során még hangos szóváltásba is keveredtek, most azonban a bíróság úgy határozott, hogy az édesanya és az édesapa közösen nevelheti a most két és fél éves Lilit.

A lap úgy tudja, hogy egy csütörtökön hozott bírósági döntés értelmében – egyelőre csak ideiglenesen, – idén őszig felváltva nevelheti közös kislányukat az énekes és volt párja.

***

Puskás Peti idilli férj és látszik rajta, hogy mindent megad állapotos feleségének. Hatalmas szeretettel törődik vele, és valósággal lesi kívánságait. Emellett azonban a karrierjére is nagyon figyel, éppen emiatt a rajongók egy emberként sikkantottak fel, amikor részleteket árult el a következő Biebers-klippel kapcsolatban. Fotókat is mutatott a forgatásról, melyekből kiderült, hogy a videó a Stranger Things világában fog játszódni, melyben Reni alakítja Willt, Puskás Peti pedig Tizenegyest. Ennek céljából Puskás Peti kórházi köntöst vett fel, hiszen Tizenegy a Hawkins Laborban ezt viselte, amikor kísérletezzek rajta. Jó hír tehát: máris úton van a következő klip!

***

Marics Peti foghatja a fejét, ugyanis az elmúlt napokban nem csak új barátnőjéről pletykáltak az interneten... Egy XI. kerületi anyukás csoportban is téma lett a ValMar énekese, ám egészen más kontextusban. Felháborodott szülők, testvérek szólaltak fel Mariccsal szemben, s azzal vádolták meg, hogy illetlen ajánlatokat tesz fiatal lányoknak. Sokan már azt is meglepték, hogy eltiltották a gyermekeiket a ValMar-koncertektől...

Súlyos dologgal vádolták meg Marics Petit Fotó: Nagy Zoltán

***

Az elmúlt egy éve nagyon kaotikusan és szomorúan alakult Csutinak, ugyanis elveszítette a testvérét, elvált a feleségétől és szakítás is nehezítette a magánéletét. Most azonban csupa jó hírrel érkezett a Mokka stúdiójába Kulcsár Edina ex-férje, ugyanis kiderült, hogy fél éve rátalált a szerelem, sőt most még egy kiskutyát is vásárolt Szabó András, úgyhogy most már teljes a családjuk A Mokkában Csuti bemutatta új kisbarátját is, a kreatívan Fradikának nevezett kis csöpp kutyusát, ő az új családtagjuk Bianka mellett.

csuti
Bővült Csuti családja Fotó: Máté Krisztián

***

VV Fanni édesanyja hamarosan levelet kap a bíróságtól, hogy kézhez veheti azt a 4,5 millió forint készpénzt, melyet a lány a tragédia előtt vett ki a bankból, és ami miatt végül elvették az életét – B. László ugyanis nyereségvágyból végzett vele. A véres pénzt, amit a gyilkos zavarában ottfelejtett a lakásban, és amit bűnjelként foglalt le a rendőrség a nyomozás első óráiban, az asszony nehéz szívvel veszi majd át.

Fotó: Vadnai Szabolcs

" Nehéz szavakba önteni, hogy mit gondol Fanni édesanyja erről a pénzről" – magyarázta dr Lichy József, a Novozánszki család jogi képviselője a Borsnak.
 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tóth Vera elmondta milyen a viszonya most Krausz Gáborral

origo.hu

Hódi Pamela mindenét megmutatta, teljesen átlátszik a ruhája - kép

mindmegette.hu

Ismerd meg a 80/20-as diétát – hosszú távon fenntartható és hatásos

magyarnemzet.hu

Szoboszlai varázslatai, sumákoló VAR és drámai liverpooli vég két piros lap után

ripost.hu

"Csak olyan férfiakkal randizom, akik fizetnek, én háziasszony akarok lenni"

hirtv.hu

Október első hetében is folytatódik a nyugodt, túlnyomóan napos idő

origo.hu

Így ment neki Köllő Babett Tóth Gabinak

ripost.hu

"Túléltem a poklot" - Ki akarták végezni a TV2 jóképű sztárját - Videó

ripost.hu

Októberi horoszkóp: ez a csillagjegy lesz a hónap nyertese

life.hu

A tested csodákra képes: így veszi fel a harcot a kórokozók, baktériumok ellen(x)

ripost.hu

Pletyka Szoboszlai italozásáról, Liu Shaoang Kínából üzent a magyaroknak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Durva! Ezért nem mernek itthon szórakozóhelyre menni Marics Petiék

SZTÁRDZSÚSZ

Szorcsik Viki először és utoljára szólalt meg a Mischinger-botrányról: „Nem megúsztam a pert, mert nem is volt ügy”

SZTÁRDZSÚSZ

Ledobták a textilt, falatnyi bikiniben pózolnak a magyar sztárok

SZTÁRDZSÚSZ

"Volt olyan ismerősöm, aki pont így veszítette el az életét" – kiakadtak az emberek Király Viktor feleségére

SZTÁRDZSÚSZ

Van ok a büszkeségre: nagy nap köszöntött Ördög Nóra kislányára

SZTÁRDZSÚSZ

"Öreg vagy és csúnya!" Durva szavakkal illették Michael Jackson lányát

SZTÁRDZSÚSZ

Mi történt Pamela Anderson arcával? Rá sem lehet ismerni

SZTÁRDZSÚSZ

Katalin hercegné elsírta magát: túl nagy a hasonlóság Diana és Sarolta között