tóth gabi
Valósággal özönlenek a gratulációk, ugyanis Csuti különleges fotókat osztott meg szerelméről. Nem hiszünk a szemünknek, mennyire gyönyörű.
Kulcsár Edinával való válása óta Csuti magánéletéről sokat pletykáltak. Tavaly a Farm VIP műsorának forgatása alatt melegedtek össze Szorcsik Vikivel, akivel aztán egy párt is alkottak. A szerelem azonban nem tartott sokáig, szomorú szakítás lett a vége. Azóta megy a találgatás, hogy vajon mikor találja meg az igazit.
Kulcsár Edina óta tudjuk, hogy Csuti igazán jó partinak számít, így amikor elváltak a gyönyörű modellel, sok női szív epekedni kezdett utána. Szorcsik Vikinek hamarosan sikerült is elcsavarnia a fejét, a Farm VIP után egy ideig egy párt alkottak, csakhamar azonban szakítottak. Kapcsolatuknak a Hal a tortán adott új lendületet, amikor ugyanis egy csapatba kerültek, így egy héten keresztül minden este együtt vacsoráztak. A Bors szúrta ki, hogy Gáspár Virág mókásan megkérdezte: miért ülnek ők egymás mellett, mire Szorcsik Viki - akár egy szerelmes kamaszlány - zavartan kezdett magyarázkodni. Arról pedig már a Ripost is beszámolt, hogy az egyik vacsora előtt azon vesztek össze, hogy Csuti miért nem vitte még el a ruháit Vikitől.
Akármennyire is mozgatták meg a rajongók fantáziáit ezek - és az ehhez hasonló esetek -, Csuti a mai napig állítja, hogy jelenleg már nincs semmi közte és Szorcsik Viki között. És ami azt illeti, senki mással nem kezdett viszonyt. Az egyetlen nő az életében jelenleg apró kislánya, Nina, aki nemrégiben ünnepelte a harmadik születésnapját. Beszámoltunk róla, hogy két születésnapot is tartottak a kislánynak: egyet Edinánál, egyet pedig Csutinál: az apás születésnap pedig úgy tűnik, fergetegesre sikerült.
Igazi hercegnős babazsúr volt: Nina egy csodás rózsaszín tortát trancsírozott szét, és tündéri Elza-jelmezbe bújt. Pompás falatokkal várták a vendégeket, és szemmel láthatóan mindenki nagyon jól szórakozott.
Isten éltesse az én legkisebb szerelmemet! Az apa létem az eddigi felnőtt létezésem kétségtelenül legnagyobb eredménye és büszkesége! Az apaság tanított meg a feltétel nélküli szeretetre, megerősítette a visszaadás fontosságát és megtanított arra, hogyan legyek jobb ember. „Senki sem tudhatja, mit jelent az élet, mit jelent a világ, amíg nincsen gyermeke"
- írja Csuti.